A színes, tarka bogyók igen hívogatóak lehetnek és egyesek közülük igen mérgezőek is, ha elfogyasztunk belőle pár szemet. A leggyakoribb díszkerti mérgező növények.

Kertportál – Topor Erika naturkertész, okl. kertészmérnök
A fenntartható kertek és természetes kertek szakértője
A színes, tarka bogyók igen hívogatóak lehetnek és egyesek közülük igen mérgezőek is, ha elfogyasztunk belőle pár szemet. A leggyakoribb díszkerti mérgező növények.
A jól megválasztott tavi növény rejtekhely az állatoknak, árnyékot biztosít és egyben a tó vizének tisztításában is szerepet játszik. Az 5 legszebb kerti tavi növény következik.
Akinek van kerti tava vagy olyan helyen él, ahol közel természetes vizek vannak, az jól tudja, ilyenkor kuruttyolásban gazdag napokat élünk. A békanász napok elkezdődtek és úton-útfélen egyre több békával találkozunk, ahogy vándorolnak a szaporodási helyükre.
Itt az ideje már nagyon, hogy tervezzük a kertet, ráadásul az egymást segítő növények applikáció felületén keresztül. Mert minek bajlódjunk a tervezéssel, ha pár gombnyomásra is elkészülhetünk vele?
A virágzó szobanövények mindig örömöt hoznak az otthonunkba, nemcsak jó rájuk nézni, de szívet melengető illattal vagy színekkel örvendeztetnek meg minket. A TOP 5 virágzó szobanövény témakörben a kedvenceinket hoztuk most el nektek.
Hallottál már a zsabotikába nevű növényről? Ráadásul ez egy gyümölcs! A trópusok leglátványosabb gyümölcsei közé tartozik, mely egy terebélyes, örökzöld fa.
Hitek és tévhitek a Dendrobiumról és mit kell tenni, ha virágzásra akarjuk sarkallni. Egy kis Dendrobium-kisokos következik.
Főzőbanán került a konyhánkba, de nehezebb volt a projekt mint gondoltuk. Mire való a főzőbanán? Egyáltalán érdemes megvenni?
A veteményestervezés nagyjából így január végére ér utol minden hobbikertészt és már bennünk van a nagy izgalom, hogy idén még jobb legyen minden a tavalyhoz képest.
A shea vaj fája, a karitéfa gyógyír mindenféle bőrbetegségre, az egyik legjobb bőrpuhító! Nézzük is mit kell tudni erről a nagyszerű növényről és értékes „vajáról”!