Dark Mode On / Off

Ősi népi hagyomány: “Nőként ne világmegváltó szuperwoman-ek legyünk”

Igazi ősi hagyomány, a nemezelés mestersége kapcsán beszélgettünk a Varázs Padlás Kézműves Műhely alkotójával, B. Szilágyi Edittel. Beszélgettünk az ősi magyar motívumvilágról, a kéz között újjászülető nemezről és egy csodálatos mongol hagyományról.

Ősi népi hagyomány a nemezelés és talán újra egyre többen kezdenek neki ennek a szép szakmának. Nálad, hogy kezdődött, hogy nemezeli kezdtél és miért pont a nemez?

Edit: Alkotni (leginkább rajzolni, festeni, agyagozni) mindig is szerettem, első szakmám szerint óvodapedagógus vagyok, a gyerekek közt is ez volt a kedvenc tevékenységi területem. Nemezt egy debreceni Mihály napi vásárban láttam először, egy gyönyörű narancsos-vöröses nemezmadár képében, ami az egyik sátor tetejéről függeszkedett, szinte repült. Rabul ejtett a színe, formája, aztán megsimogatva az anyaga is. A következő találkozás a Budai Várban, a Mesterségek Ünnepén történt, ahol az egyik sátor előtt csodálatos selyem-nemez sálakat lobogtatott a szél.

A végső elhatározást egy műhelylátogatás hozta, ovisaimmal a Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskolába látogattunk, ahol többek között a nemezes műhelyben folyó munkát is megismerhettük. Csodás hangulata van az egész iskolának, különösen a nemezes műhelynek. Az élet úgy hozta, hogy két évvel ezután elhagytam az óvodapedagógusi pályát, majd nyitottam egy játszóházat, és ezzel párhuzamosan visszatértem a nádudvari iskolába, immár diákként, és 2018-ban népi kézműves nemezkészítő lettem. A kétéves képzés alatt nem csak a nemezelés technikai fortélyait ismerhettem meg, hanem a mestereim olyan tiszta, hiteles értékrendet is közvetítettek, ami sokat segített abban, hogy tovább mélyüljön bennem az ősi, hagyományos értékek iránti tisztelet, szeretet és tudás.


Magában a nemezelésben elsősorban a természetességet szeretem. Ahogy a gyapjú, ez az élő (hisz élő állatról nyírják), szerves anyag szinte eszköz nélkül, csupán meleg víz, szappan, a képzetem és a két kezem munkája által formálódik síkban vagy térben. Hogy olyan természetes agyag, amelyhez egyetlen élőlénynek sem kell meghalnia. Illetve, hogy mindent ötvöz magában, amit gyerekkorom óta szeretek az alkotásban: “rajzolhatom” a mintákat, “festhetem” a színeket, “formázhatom” térbelivé is akár az anyagot. Játszhatok, kitalálhatok, felfedezhetek. Társíthatom más természetes anyagokkal, növényi rostokkal, selyemmel, fémmel, bőrrel, fával is akár.

Az oldaladon nézelődve egy teljesen más világba kerül az érdeklődő, nem is igazán az a klasszikus nemezes oldal, hanem sokkal több. Egyfajta ősi erő, spiritualitás és mesevilág van benne, mint egy másik világ. Miben jelenik meg ez a plusz erő, amit érezni lehet?

Edit: Alkotó gondolataim a nádudvari iskola hatására egy távoli múltba, az ősi, szakrális világba húznak, melynek hangulata és motívumvilága gyakran inspirálja a munkám. Emellett erős népmesei világ él bennem, amit gyerekkorom óta hordozok, és a saját fantáziámmal színezek. Talán e háromnak a szoros egysége köszön vissza a honlapomról, és remélhetőleg az alkotásaimról is.

Sok olyan alkotó tevékenység van, mellyel már én magam is sokat foglalkoztam, akár a tésztakészítés, akár a selyemfestés, hogy a tészta akar lenni valami. Akarhatok én cérnametéltet, ha az a tészta mondjuk lebbencs akar lenni. Sosem fog sikerülni, mert valahogy más energia az a gombóc amit épp a kezeim között formálok. A nemez is ilyen? Lehet érezni azt, hogy egy adott gombolyag mi akar lenni?



Edit: A nemezelésben pont ezt a szabadságot és szabálytalanságot szeretem. Nagyon tisztelem és csodálom például a szövőket, de nekem sajnos nem lenne türelmem milliméterpapíron szemenként számolgatni a mintát. Nemezelés során is mérek és számolok, tervezek és szerkesztek, de például a színek összemosódása egy sajátos varázslat, kiszámíthatatlan, és ettől csodálatos. Ahogy gyakran a kirakott minta, vagy egy térbeli tárgy végső formája is eltérhet attól, mint amit én papíron megszerkesztettem. Épp ez adja a nemez különlegességét, egyediségét.

B. Szilágyi Edit

Mikor először beszélgettünk, meséltél röviden egy csodálatos mongol hagyományról, az anya és lánya nemezről. Mit is takar ez pontosan?

Edit: A nemezelés belső-ázsiai gyökerű, több ezer éves textilkészítési technika. Mongóliában például ma is élő néphagyomány. A nemezszőnyegek készítése ezen a tájon a nők feladata, a munka során a családok női tagjai adják át a tudásukat egymásnak, egyik generáció a másiknak. Erős családösszetartó, tudásátörökítő rítus ez. Maga a nemez is az összetartozás szimbóluma, hisz gyapjúszálak szoros, eltéphetetlen összekapaszkodásából jön létre. Mongólia területén ma is úgy készítik a nemezeket, hogy mindig van egy félig meggyúrt nemeztakaró, amit ANYA-NEMEZ-nek neveznek, erre rakják ki az új takaró megtisztított száraz gyapját. Meglocsolják, majd a két réteget egy farúdra szorosan feltekerik, és a lovak nyergéhez rögzítik. A lóvontatta nemez a forgatástól, ütődésektől egyre masszívabbra tömörödik. Egy idő után a külső anya-nemez szoros, védelmező öleléséből kibontják a belül félkészre nemezelődött LEÁNY-NEMEZ-t, átfordítva újra feltekerik és gyúrják még egy ideig, majd a folyamat végén elválasztják egymástól a két takarót.

Az anya-nemezből masszív, készre gyúrt nemeztakaró lesz, a leány-nemezből pedig egy új anya-nemez, ami egy következő takaró alapjául szolgál. Így kapaszkodnak össze évezredek óta a nemez szálai, és így adja át magát egyik szőnyeg a másiknak, anya-nemez a leány-nemeznek, amiképp az anya is átadja saját magát, tudását a lányának, gyermekének, egy következő generációnak… Csodás, végtelen körforgás és láncolat ez.


Azt vallom – tiszteletben tartva az ellenkező véleményeket – , hogy fontos lenne, hogy ezt a körforgást ne szakítsuk meg. Nőként ne világmegváltó „szuperwoman-ek” és a „girlpower mozgalmak” élharcosai legyünk, ne férfierővel akarjuk felvértezni magunkat, szívósságunkat erőn felül mindenáron bizonygatva, örök frusztrációba hajszolva magunkat, mert mégsem sikerül egy fenékkel megülni minden lovat.

– vallja Edit.

Edit: Hanem azokat az ősi, eredendő, zsigeri értékeket, női energiákat csalogassuk elő magunkból, erősítsük meg és adjuk tovább mintaként „lányainknak”, egy felnövekvő női generációnak, amiknek az értékek és szokások átörökítésében, a család és mikroközösségek összetartásában, a világ finomhangolásában van szerepük. Vállaljuk lelkünk ezer színét, rétegét, és akár az esendőségünket is. Éljük meg az oltalmazó, védő körülölelést, gyengédséget és olykor a gyengeséget is. Ne harccal, „karddal” akarjuk megvédeni magunkat, hanem bölcsességgel, találékonysággal, női energiáinkba vetett hittel, érzelmeink bővizű kútjából merítve. Nekünk ezekben lakozik az igazi erőnk! Jó tanítóink ezen az úton a magyar népmesék.

Nap, Hold és Csillag jelmezek

Ha én most azt mondom, hogy holnaptól nemezelni akarok, akkor meg tudnál tanítani? Kellenek ehhez valami olyan kompetenciák, amitől valaki jó lesz?

Edit: A nemezelés alapjait a gyerekek is elsajátíthatják, sőt, nagyon jó lenne, ha egészen kicsi kortól kapcsolatba kerülhetnének ezzel az anyaggal és magával a technikával is. Azon túl, hogy nagyon izgalmas játék szappanos vizes kézzel pancsolni, gyapjút simogatni, a nemezelés mindeközben számos érzéket, képességet is fejleszt. Finommotorikát, taktilis érzékelést, szem-kéz koordinációt, figyelmet, kitartást. Kreatív energiákat szabadít fel, az alkotás, teremtés sikerélményével ajándékoz meg, és összekapcsol a természettel. A monoton mozgás ellazít, megnyugtat, feltölt, elmélyíti a gondolatokat, segíti a befelé figyelést.
Tehát igen, az alapokat bármikor elsajátíthatod, bármiféle különösebb előképzettség vagy kompetencia nélkül, aztán pedig rajtad áll, hogy hová fejleszted magad tovább.

Türkmen típusú takaró készül


Azt hiszem, azt soha nem jelenthetjük ki, hogy MEGTANULTUNK nemezelni. Hisz végtelen számú lehetőséget rejt magában ez a technika, ami mindig valami újnak a kipróbálására, felfedezésére inspirál.
A játszóházas foglalkozásainkon gyakran biztosítunk lehetőséget a nemezelés kipróbálására, megismerésére óvodásoknak, iskolásoknak, de felnőtteknek is, illetve a Varázs Padlás webshopjában kézműves ötletcsomagot kínálok, aminek a segítségével könnyedén elsajátíthatók a vizes-nemezelés technikájának az alapjai fényképes leírás és videó segítségével.

Egy nemezből készült tárgynak, használati eszköznek, ruházatnak mennyi az élettartama?

Edit: A nemez szerves anyag, így a természet törvényei szerint idővel lebomlik. De egy jó minőségű gyapjúból készített, alaposan meggyúrt nemezholmi több emberöltőt szolgálhat. Ellensége a moly, amitől gyakori szellőztetéssel, átmozgatással védhetjük meg. Fontos tudni, hogy a nemez viselése, használata gyógyító, energetizáló hatású, kiváló nedvszívó, hang- és hőszigetelő tulajdonsággal bír, melegen tart, de közben szellőzik, lélegzik az anyag. Véd a káros sugárzásoktól, portaszító és a közhiedelemmel ellentétben nem feltétlenül szúr, pontosabban vannak annyira vékonyszálú gyapjak, amikből ruhák, sálak, de akár babaholmik is készíthetők, mert olyan lágyan simulnak a bőrhöz.

Sárréti legendák ihlette nemezszőnyegek

Mit rejtenek a kreatív ötletcsomagok?

Edit: A jelenleg megvásárolható kreatív ötletcsomagokból nemez meseliliomok készíthetők. A vizet kivéve minden szükséges eszköz és alapanyag megtalálható a tasakokban minimum három virág elkészítéséhez: többféle színű, finomszálú szalaggyapjú, öko-fólia, selyemrost, de még szappan is, illetve egy kis füzet, melynek képes leírása lépésről lépésre vezet végig az alkotás folyamatán. Egy videó linkjét is tartalmazza a csomag, ami tovább segíti a munkát, továbbá néhány ötletet az elkészített virágok felhasználásához.

Célom egy egyszerű, de mutatós tárgy elkészítésén keresztül megtapasztaltatni a nemezelés csodáját a legkisebb gyerekektől a felnőttekig.

Hol találnak meg a vevőid, ha találkozni szeretnének veled vagy vásárolni, tanulni tőled?

Edit: Vásárolni egyelőre csak virtuálisan tudnak tőlem a webshopomon keresztül. A vírushelyzet miatt a játszóházam kényszerű bezárása szükségszerűvé tette, hogy megpróbálkozzam a nemezeim értékesítésével is, addig csak a magam örömére vagy ajándékba, és a játszóházba nemezelgettem apróságokat. Ekkor született a Varázs Padlás, úgy is, mint valós kézműves műhely, ahol ténylegesen dolgozom, és úgy is, mint honlap, webshop, Facebook és Instagram oldal. Időszakosan kerülnek fel termékek a virtuális boltom polcaira, egy-egy téma köré csoportosítva. Két kollekció közt pedig a kreatív ötletcsomagok közül válogathatnak az érdeklődők, vagy ha időm engedi, egyéni megrendeléseket is teljesítek.


Valós együtt alkotásra Püspökladányban vagy a környékén van lehetőség, a szervezett játszóházas foglalkozásainkon, illetve szívesen teszünk eleget közösségi (óvodai, iskolai, rendezvényes) meghívásoknak is városon belül vagy a környéken.

(Borítképen Edit alkotásával, melyek nemezből készült társasjátékok.)

V. Topor Erika Kertész- mérnök

V. Topor Erika Kertész- mérnök

V. Topor Erika Okl. kertészmérnök, szakújságíróként 2003 óta foglalkozom a hobbikertészek mindennapjaiban felmerülő kérdések megválaszolásával.

Ajánlott cikkek