Dark Mode On / Off

Három olyan erdei látnivaló, amit kár lenne kihagyni!

Mária-szikla

Ezt a nagy meleget, ha nem a vízparton tartózkodunk, akkor a lehető legjobban úgy lehet átvészelni, hogy bevesszük magunkat egy hangulatos erdőbe és kirándulunk egyhatalmasat. A sokszor évszázados fák árnyékában biztosan jól fogjuk érezni magunk!

Fotó: Gemenci erdő, ISTVÁN 1949

Gemenci erdő

A Gemenc vagy más néven Gemenci erdő egy ártéri erdő. Hazánk középső, déli részén helyezkedik el, a Duna mentén. Területe nagyobb részben Tolna, kisebb részben pedig Bács-Kiskun megyéhez tartozik. Természetvédelmi oltalom alatt áll 1977 óta. A Duna-Dráva Nemzeti Park területének része. Az erdő- és vadgazdálkodását a Gemenci Erdő és Vadgazdálkodás látja el. Egész Európában egyedülálló azzal, hogy területének nagy részét, körülbelül 180 négyzetkilométert rendszeresen elönti az árvíz.

Fotó:Országalbum, BALLA BÉLA

Számos izgalmas programmal szolgálhat az oda látogatóknak, miközben megismerik a környék kiváló növény és vadvilágát. Például említhető a Gemenci Erdei Vasút, de a pörbölyi Ökoturisztikai Központ vagy az Ártérleső kenutúra, a Rezéti-Dunán leevezve is. Forgó-tói tanösvény és madármegfigyelő bejárása is rendkívül jó program lehet.

Fotó: SZASA, Szilvásvárad, Szalajka-völgyi vízesés

Szabadtéri Erdei Múzeum, Szilvásvárad

Heves megyében, az Északi-Bükk területén, az ismert Fátyol-vízesés szomszédságában a Horotna-völgyben található a Szabadtéri Erdei Múzeum. Nagyszerűen feleleveníti, bemutatja a régi erdei mesterségeket, és a művelők nomád, nem épp egyszerű, mostoha életkörülményeit. Ezeknek a mesterségeknek a mindennapi eszközeit, építményeit, és a különböző munkafázisait rekonstruálták a múzeumban. Mindezek mellett nagyszerű edukációs, oktató jellegű hely az Egererdő Zrt. fejlesztésének köszönhetően. Egyfajta szabadtéri tanterem, mely bemutatja a megújuló energiák különböző hasznosítását. A látogatás után akár egy nagyot kirándulni, barangolni is lehet az erdőben és felkeresni a Fátyol-vízesést.

Fotó: GYÖRGYI HORVÁTHNÉ EMONS, Budakeszi Vadaspark

Budakeszi Vadaspark, Budapest

Pest megyében, Budakeszin található az 1979-ben megnyitott Budakeszi Vadaspark. A Vadaspark a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében működik. Fő célja a Magyarországon élő vadfajok és házi állatok bemutatása. A 26 hektáros területén természetes, erdei környezetben él, több, mint 32 állatfaj. Budakeszi Vadaspark szomszédságában a Dinó Park található, ahol 25 dinoszaurusz faj életnagyságú modelljét találod. Mellette a Dunakeszi Kalandpark van, melyben szintén erdei környezetben, a friss levegőn, 6 különböző, más és más nehézségű pálya található a mászni vágyók számára. Illetve számos látnivaló akad még a környéken, mint mondjuk az ősi kultikus hely, a Mária-szurdokban.

Ezt a három erdei látnivaló Magyarországon kár lenne kihagyni a kirándulásaid sorából! Túrázz egyet! Ölelj meg egy fát! Barangolj a természetben! Hidd el, nem fogod megbánni!

Ha mégis inkább vízpartra vágysz, olvad el az alábbi cikket, ahol izgalmas fürdőhelyeket ajánlok.

Fő fotó: Mária-szikla, Országalbum, JUHASZJ

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE HASZNOS TARTALMAKÉRT!

Ajánlott cikkek

What Our Clients Say
66 vélemény
×