Dark Mode On / Off

Hazánk látványos geoparkjai

Bakonyi táj

Számos hazai látványosság, izgalmas látnivaló akad Magyarországon. Kifogyhatatlan a listája azoknak a helyeknek, melyeket kár lenne lefelejteni a bakancslistánkról. Ám összefüggő, több területet, látványosságot egyben megmutató nevezetesség kevés akad, mint amilyenek a geoparkok.

Tudtad, hogy hazánkban két UNESCO Globális Geopark is található? Továbbá a harmadik is elő van már terjesztve, csak még nem került elbírálás alá? Ez pedig a Bükk-vidék Geopark. Remélhetőleg, hamarosan az is felkerül a listára. Na de lássuk a két geoparkot.

UNESCO Globális Geoparkok mik is tulajdonképpen?

A geoparkok fontos feladata az értékek megőrzése, védelme, bemutatása és szélesebb körű megismertetése a nagyközönséggel. Azaz, az egyedülálló, nagyobb kiterjedésű, egységes földrajzi területeket, a nemzetközi jelentőséggel is bíró geológiai jelentőségű tájakat, területeket, védelem alá veszik, ismeretterjesztés és fenntartható fejlődés mellett turisztikai szempontból látogathatóvá teszik.

Ahhoz, hogy felkerüljön egy táj a listára, különböző, szigorú pályázati feltételeket kell teljesítenie. Rendelkeznie kell nemzetközi értékű geológiai örökséggel, hivatalos menedzsment szervezettel, menedzsment tervvel. Ezek mellett láthatónak, a nagyközönség előtt ismertnek kell lennie és a helyi lakossággal összefogva együttműködéseket kell kialakítania, továbbá más geoparkokkal is együtt kell működnie.

Fotó Pixabay: adonyig, Hollókő

Novohrad-Nógrád Geopark

Novohrad-Nógrád Geopark 2010-től tagja az európai hálózatnak és 1 619 km2-en terül el. 64 magyarországi és 28 szlovákiai települést kapcsol össze és mutatja meg a földtani, természeti értékeket, látványosságokat, a kultúrát és a történelmi jelentőséggel bíró területeket, melyek ott találhatóak a környéken. A geológiai értékeken túl a palócok hagyományainak megismerésére, a gazdag vulkáni képződmények bemutatására és az emlékhelyek meglátogatására is lehetőséget biztosítanak. Különböző rendezvények, nyári táborok és vezetett túrák keretén belül mutatják be az izgalmas látnivalókat a környéken.

A Cserhát, a Cseres hegység, a Medves, a Karancs, a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet is ide sorolandó. De a területén található még a híres Hollókő, vagy a Cserhát Natúrpark is. Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület, valamint a Nemzeti Emlékhelyként nyilvántartott Mátraverebély-Szentkút szintén.

Az Országos Kéktúra isitt fut.A Nógrád megyei szakaszán, a 18. számú, 19.számú, és a 20. számú túraútvonal teljesíthető 157,4 km hosszan, 19 településén át.

Fotó Pixabay: mazsoka, Bakonyi táj

Bakony-Balaton Geopark

A hazai Bakony-Balaton Geopark 2012. szeptember 20-án elsőnek került fel a listára. Balaton-felvidék és a Bakony térségében található, mintegy 3244 km2-es területen.  Számos földtani értéket található ott, mely ritkaságnak számít.  Magában foglalja Balaton-felvidéki Nemzeti Park területét, valamint a Somló Tájvédelmi Körzetet, a Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzetet. illetve Fonyód térségét is. A helyek megőrzése és bemutatása mellett a helyben élő emberek és közösségek bevonásával, különböző ismeretterjesztő és geoturisztikai programokat, geotúrákat, tansövényeket, ismeretterjesztő előadásokat és vetítéseket, családi programokat, fotókiállításokat, és a külföldi geoparkok bemutatkozását is céljukul tűzték ki.

Ha kedvet kaptál további úticélok felfedezéséhez, nézd meg az előző cikket is.

Főfotó Pixabay: akos147, Bakony

Ajánlott cikkek

What Our Clients Say
66 vélemény

You have successfully subscribed to the newsletter

Hupsz....valami elromlott. Kérjük, próbáld újra! :)

A Kertportál az általad ezen az űrlapon megadott információkat arra használja, hogy kapcsolatba lépjünk veled, valamint frissítéseket és kertészeti tippeket küldjünk neked.