

A fenntartható kertek és természetes kertek szakértője
Tennivalók a házikertben főleg augusztusban lesznek, hiszen a szüretek egybecsúsznak a befőzésekkel és a télre való felkészüléssel. Augusztus a kertben!
Még 2020 őszén indult el a bizonyítékok gyűjtése abban az ügyben, amelyben végül vadkamera felvételek alapján indult rendőrségi nyomozás. A gyanú szerint a gerendási Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság területén ismétlődő jelleggel védett ragadozómadarakkal szemben követtek el állatkínzást élvefogó csapdák jogszerűtlen üzemeltetése során.
Kánikulában ünnepli 51. születésnapját a brüsszeli főteret, a Grand Place-t beborító virágszőnyeg, amelyet ez alkalomból úgy készítettek el, hogy jobban ellenálljon a 30 Celsius-fok feletti hőmérsékletnek.
Már készülnek a karneváli virágkocsik Debrecenben: faragják a figurákat, némelyikre pedig már a száraz virágokat is feltűzték – közölték a …
Várhatóan 248 településen és kilenc budapesti kerületben, 51 ezer hektáron lesz szúnyoggyérítés ezen a héten: szúnyogirtási program indult.
1901 óta a legszárazabb hét hónapon van túl Magyarország, az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik – írta közleményében az Országos Vízügyi Felügyelőség.
Kiugró termelési eredménnyel zárták 2021-et a dísznövénytermesztők, a dísznövénykertészetek árbevétele 14,8 milliárd forintra nőtt a 2020-as 11,5 milliárd forintról – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet statisztikai jelentéséből.
Az átlagosnál magasabb fiókaszámot mutatnak fehér gólyáink rendelkezésre álló idei költési adatai a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület időközi számítása szerint – tudatta az egyesület.
A parlagfű pollenkoncentrációja a Dunántúl déli területein már helyenként elérheti a tüneteket okozó, közepes szintet – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Hogyan alakul a hőfok a kertben és mit jelent az árnyék és a tűző nap közötti különbség?