Dark Mode On / Off

Hazai látványosságaink, melyeket ne hagyj ki!

Lillafüred

Hazánk megannyi látnivalót, természeti képződményt rejt, melyet kár kihagyni!

Lillafüredi Anna-barlang

Lillafüred Miskolc település szerves része, a külterületén helyezkedik el. Lillafüredi-vízesés az egyik legszebb látványossága, még a Palotaszálló építésekor alakították ki. Ma ez hazánk legmagasabb vízesése. Ez a vízesés, és a Szinva-vízesés mellett található az Anna-barlang, mely szintén egy olyan látványosság, amit nem szabad arra jártunkor kihagyni. Hozzá hasonló csak hat létezik a világon. 1951-ben védetté, majd 1982-ben fokozottan védetté nyilvánították. Lejárata a Palotaszálló függőkertje legalsó szintén található.  Stark András bányász vezetésével tárták fel, még 1833-ban.

Járatainak hossza 570 méter, melyből a bejárható, megnézhető rész 208 méter hosszú. A barlangban a hőmérséklet egész évben egységesen 10 fok. A barlang a Szinva forrás vizéből kivált mésztufa segítségével keletkezett tulajdonképpen. Rendkívül izgalmas és szép mészkőalakzatok és a többféle növényi fosszília, azaz megkövesedett növényi részek látványa miatt érdemes elsősorban ellátogatni a barlangba egy túra során. Az itt fakadó források, és a 28 ízeltlábú faj, valamint simaorrú denevér, patkósdenevér miatt is. A tárlatvezetés időtartama nem több, mint fél óra.

Ipolytornáci Ősmaradványok Látogatóközpont

Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Látogatóközpont Nógrád megyében található, Mihálygerge, Egyházasgerge közelében. A védett terület igazi időutazásra csábítja a vendégeket a dinoszauruszok és hatalmas ősfák korába. Közel 23 millió évet utazhatnak vissza az érdeklődők a múltba, az akkori Pannon-tenger vizébe érkezve, hogy aztán egy újabb ugrással a 17 millió évvel ezelőtti Ipolytarnócon találják magukat.

megkövesedett lenyomat

A 800 méter hosszú ösvény, 30 méterrel a tengerszint alá, egyenesen az őstenger fenekére viszi a látogatókat. Leülepedett iszap agyagos homokkőrétegei határolják a tanösvényt. Megkövült fák, csontmaradványok, levéllenyomatok, lábnyomok, cápafogak, csigaházak, kagylóhéjak, azaz páratlan kincseket tekinthetünk meg, mely felnőtteknek és gyermekeknek is izgalmas egyaránt. Kézzelfogható a régmúlt.

Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház

Fertőrákos Győr-Moson-Sopron megyében, közvetlenül az osztrák határ mellett található. Kóh Ferenc bariton 1937-ben fedezte fel, majd Dohnányi Ernő a híres zeneszerző, karmester, zongoraművész, pedagógus látta meg az egykori használaton kívüli kőfejtőben a lehetőséget. Ami érthető, hiszen a kőfejtő kivájt csarnokai kiválóan alkalmasak szabadtéri játékok, színházi előadások, koncertek helyszínének. A Barlangszínház alapítója Várady György, a Győri Kisfaludy Színház igazgatója volt végül. A remek akusztikájú teremben 1970. június 27-én tartották az első előadást, majd több felújításon, modernizáción esett át az évek folyamán, hogy minden igényt ki tudjon elégíteni.

A színháztér 760 fő befogadására alkalmas nézőtérrel, fűthető székekkel, megnövelt színpaddal, földalatti és felszíni kiszolgáló egységekkel rendelkezik jelenleg és profi fény, és hangtechnikával. Számos koncert, komolyzenei előadás, musical, színházi előadás van minden évben. Igazán különleges helyszín, az atmoszférája, kialakítása egyedülálló. Az évezredes képződmények adják a hátteret minden rendezvényhez, nem szükséges plusz dolgokkal készülni. A színpad alatt 1100 négyzetméter alapterületű kiszolgáló rész található, ahol a fellépők öltöznek, készülnek az előadásra. A forgószínpad előtt pedig egy nagyobb, zenekari árok került kialakításra. Egyszerre hatvan zenész tud játszani.

További látnivalókért kattints erre a cikkre.

A képek Pixabay oldalról vannak.

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE HASZNOS TARTALMAKÉRT!

Ajánlott cikkek

What Our Clients Say
53 vélemény

Minden bio növényi recept egy helyen, amire csak szükséged lehet – könnyen emészthető formátumban, informatív, egyszerű. 

Kérd díjmentesen most!

Töltsd le most díjmentesen!

Mindössze a keresztnevedre és email címedre lesz szükségünk:

Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre és a letölthető kiadványokra.

Hiba történt a kérés elküldése közben. Kérjük, próbálja újra.

Kertportál - Topor Erika naturkertész, okl. kertészmérnök az által ad ezen az űrlapon megadott információkat arra használjuk, hogy kapcsolatba lépjünk veled, valamint frissítéseket és marketinganyagokat biztosítsunk.
×