Dark Mode On / Off

Tavaszi fagyhelyzet: lesz idén gyümölcsünk?

tavaszi fagyhelyzet

Két napja tart az extrém hideg éjjeli időjárás, országos szinten a tavaszi fagyhelyzet a téma a mezőgazdaságban. Sorra kapjuk az olvasói képeket is, volt, ahol az ónos eső is kárt okozott.

Minden évben vannak tavaszi fagyok, ez nem újdonság, de most hidegrekordok dőltek meg több helyen is az országban. Ráadásul teljes virágzásban vannak a kajszi- és őszibarackok, mandulaültetvények, néhol a korai cseresznyék, szilvák is.

2020. március 23-26 között sem volt egyszerű dolga a mezőgazdászoknak: havazott több napon keresztül. A hó részben szerencsés, mert az azt jelenti, hogy kisebb a fagy, a hó megvéd(het)i a virágokat. De amely fák ezt kiheverték, pár napra rá már kezdhettünk izgulni az éjszakai -8 és -11 C fokok miatt.

A 2020. március 23. és 26. között bekövetkezett éjszakai fagyok esetében nem a klasszikus tavaszi kisugárzásos fagyokkal volt dolgunk, hanem szállított faggyal álltunk szemben: egy olyan hideg légtömeg tört be Magyarország területére, mely nagyon erős széllel komoly lehűlést eredményezett. Az éjszaki fagytartam szokatlanul hosszú volt, jellemzően 10-12 órán keresztül volt nulla fok alatt a hőmérséklet. A leghidegebb a március 23-ára virradó éjszaka alakult ki (általában mínusz 3 és 6 fok között mozgott a hőmérséklet), de a következő három éjszaka is kialakult mínusz 1 és 3 fok közötti lehűlés. 

– nyilatkozta dr. Apáti Ferenc a FruitVeb alelnöke.

Hogyan lehet védekezni?

Míg a kisugárzásos fagyoktól már több megoldás is van, a mozgó ideg légtömeggel szemben alig van esélyünk bármire is. A 10-15 km/óra fölötti légmozgással jár fagyoknál mind a hőtermelésre és mind a légkeverésre alapozó fagyvédelmi módszerek hatástalanok vagy nagyon szerény hatásfokot mutatnak – írták le a FruitVeb oldalán a jelenlegi helyzetet.

Sokfelé borostyánkősavas permetezéssel, hol folyamatos fagyvédelmi paraffin gyertya égetéssel, hol füstöléssel próbálták a károkat enyhíteni. Ma délelőttre viszont már látszottak az első fagytünetek.

Tavaszi fagyhatás a Kertportál Major gyümölcsösében Kiskőrös térségében
A virágzó barack sziromlevelei már lebarnultak reggel 10 óra körül, a bibe szintén átfagyott.

Ha a virágoknak elfagynak a sziromlevelei, sőt a bibe is megfagy, akkor abban az évben abból a virágból nem lesz már gyümölcs.

Mi a tavaszi fagyhelyzet másik problémája?

A korai virágzás, melyet az enyhe és meleg február eredményezett, majdnem másfél-két héttel előbbre hozta a rügyek megpattanását és így a virágzás is valamivel előrébb került. Így a károk is kisebbek lennének, ha egy hidegebb telet hagytunk volna magunk mögött, mert a fák is még normálisan épp csak rügyeznének.

Mekkora a várható kár?

Egy korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy idén várhatóan drága lesz a gyümölcs. Most sincs ez másképp. Akkor “csak” havas képeket hoztunk, most viszont már egy újabb körben, ami akkor megmenekült, az is várhatóan elfagyott.

A kajszibarackok országos átlagot nézve 60-80%-os virágzásban vannak, az őszibarack a korábbi havazás idején már 40-60%-os virágzásban volt. A mirabolán szilva, mandula szintén teljes virágzásban várta az éjszakai hidegeket.

Országrésztől függően a kajsziban van a legnagyobb kár: fajtától és régiótól függően 40-90% közötti virág- vagy rügykár tapasztalható. Az őszibarackban szintén erősebb virágkár tapasztalható, mértéke hozzávetőlegesen 30-60%-ra becsülhető. Ugyan a cseresznye még nem virágzott ki, de a korai fajtáknál is jelentős a rügykár, ez mára már látszik is.

Talán az alma és körte az, ami jelenleg megúszta a fagyot, viszont a jövőhétre jósolt meleg, tavaszias idő ezen gyümölcsfákat is megindítja, ami egy újabb lehűlésnél már probléma lehet.

Mivel várhatóan még májusig szintén várható fagyos éjszaka, így sem termésmennyiséget, sem végső fagykárt nem érdemes megbecsülni, de az jól látszik, hogy a bekötődés jóval alacsonyabb lesz, mint pár napja a havazás után megjósolható volt.

Természetesen attól nem kell félni, hogy hazai gyümölcs nélkül maradunk!

Mit lehet tenni a fagykárok enyhítésében?

Fagystressz ellen lombtrágyákkal érdemes gyorsan permetezni: algás, bóros, aminosavas.

Megelőzésre: borostyánkősavas permetezés ajánlott

Ha még több tippre vágysz, kövesd YoutTube csatornánkat is!

Ajánlott cikkek