Elkezdődött az idei dohánytermés felvásárlása, a termesztés integrálásával és felvásárlásával foglalkozó két hazai társaság a mintegy 350 gazdálkodójától körülbelül 4 ezer tonnás termésmennyiségre számít.
mezőgazdaság
Dióburok-fúrólégy: így oldható meg a probléma
A dióburok-fúrólégy és az általa okozott kár egyre nagyobb hazánkban is. Lassan már ott tartunk, hogy ültetvények sokasága lesz értékelhetetlen, alig szedhető róla rendes és egészséges termés.
Vadkelet: Szabolcsi almától a fekete fokhagymáig
Gazdariportunk következő részében Pócsik Gergő fiatalgazdával, a Vadkelet tulajdonosával beszélgettünk a szabolcsi almáról, a termelői létről, a hazai gyümölcsről és sok más érdekességről.
Több mint 20 helyről jelentettek jégkárt a gazdák
Az elmúlt heti zivatarok miatt négy megyéből érkezett jégbejelentés a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához. Jellemzően borsó és cseresznye nagyságú jég hullott, dió nagyságú jég főként Baranya, Fejér és Komárom-Esztergom megyében, illetve Budapesten és Pest megyében fordult elő.
Szinte minden kukoricát elvetettek már Zala megyében
Befejeződött a napraforgó vetése Zala megyében, a kukorica vetésterületének pedig több mint 90 százalékán került földbe a mag – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Méhekre veszélyes repcetáblákat semmisíttetett meg a Nébih Baranya megyében
A méhészek jelzései alapján végzett vizsgálat eredményeképpen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal öt esetben repcetáblákat semmisített meg Baranya megyében, ugyanis a növények veszélyt jelentettek a beporzó rovarokra, méhekre.
Április 20-ig pályázhatnak támogatásért a mezőgazdasági kisüzemek
Eszköz- és gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre, állatvásárlásra, vagy üzemfejlesztésre kaphatnak forrást mezőgazdasági kisüzemek. A pályázatok 2021. április 20-ig nyújthatóak be – közölte az Agrárminisztérium.
Megsínylették az április eleji fagyokat a gyümölcsösök
Fáklyagyújtással védték ültetvényeiket a gazdák a húsvéti ünnepek után visszatért fagyos hajnalokon. A hirtelen jött téli hideg főképp a déli, …
Elkezdődött a gazdák kárenyhítő juttatásainak kifizetése
A Magyar Államkincstár március 26-án megkezdte a 2020-as kárenyhítési évre benyújtott kérelmek után a juttatások kifizetését.
Kedvez az időjárás a szántóföldi munkáknak
A tavaszi időjárás kedvez a szántóföldi munkáknak, de a szárazság az ország több részén gondot jelent – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.