Dark Mode On / Off

Szarvasi Arborétum

Magyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvasi Arborétum. Több mint 82 ha területen terül el a jelentős növényvilág. Kicsik és felnőttek egyaránt élvezhetik a természetet és a számtalan programlehetőséget, amit az Arborétum nyújt.

Az Arborétum Szarvas város határában, Békés megyében, a Kákafoki-holtág mentén helyezkedik el. Jelenleg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem felügyelete alatt álló Arborétum, öt fás gyűjteményből áll. Ez a Pepikert”, a Törzsültetvény és faiskola, a Parkerdő, a Mitrowssky-kert és az úgynevezett Konyhakert. Ebből három látogatható, a legidősebb, a “Pepi-kert”, a Mitrowssky-kert és a hajókikötőhöz vezető betonúttól délre fekvő “Konyhakerti” rész.

Történelme

A Bolza József (Pepi gróf) az 1800-as évek elején alapította a kertet. Majd jóval később, a Körös szabályozása után (1890-es évektől) nyílt lehetőség nagyobb növénytelepítésekre ismét. Az utód, Bolza Pál továbbvitte a kertet és a világ számos tájáról hozatott növényeket. Ekkor ültették a jelenlegi tájképi térszerkezetbe a növényeket. Innen kapta a legidősebb kertrészlet a nevét. Az alapító tiszteletére „Pepi-kert”-nek lett elnevezte. Az idők folyamán a gyűjtemény és a terület egyre nagyobb méreteket öltött, folyamatosan növekedett, és ezzel az ország legnagyobb Arborétumaként vált világhírűvé. E kertészeti remekmű a késői tájképi kertek stílusában alakult ki, ahol a zártabb fás területek köré szabad térállásban kerültek beültetésre a dendrológiailag kiemelkedő értékeket képviselő növények. A nyílt és zárt terek között ívesen fut az az úthálózat, amely az egyes látványok feltárulását határozza meg. Az Arborétum 1943‑ban az Állam felügyelete alá került.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Állat és növényvilága az Arborétumnak

Védett természeti terület. Országosan is kiemelkedő jelentőségű. Sűrű növényzetével kimagasló, különleges értéket képvisel az alföldi környezetben. Változatos élőhelyet biztosít a fajgazdag állatvilágnak. Meghatározó az állatvilág is, hiszen a népes madárfauna mellett több ritkaság választja élőhelyeként e pompás környezetet. Arborétumi háziállatok a pávák és a két emu, Karesz és Emma is.

Az öt kertrészletből álló dendrológiai gyűjteményben mintegy 1600 fa- és cserjefaj, fajtaváltozat található, de számos lágyszárú is a repertoárt képezi. Többek között száz évet is megélt mocsárciprusokat, mamutfenyőket is láthatunk.  De gazdag a gyógynövénygyűjteménye is az Arborétumnak. Megfigyelhető fekete bodza, csipkerózsa, galagonya, tölgy is.

Programok és látnivalók

 A kertben szakvezetés és játékos túra, a Vendégházban szállás, konferencia és foglalkoztató terem – előzetes egyeztetéssel – igényelhető.

Az év bármely napján tehető arborétumi séta. Ez mellett számos program és szolgáltatás jellemzi a kertet. A hagyományos és időszaki rendezvények között kamarazenekari koncert, festménykiállítás, kézműves és játszóházi foglalkozás szerepel. A programok sorát éjszakai túrák, madárvédő foglalkozások, kertészeti előadások, fafaragó és természetismereti táborok teszik változatossá.

A bejárat közelében büfé, valamint növény- és ajándékboltüzemel március 15. és november 15. között, minden nap 9.00-17.00-ig.

A kertben elhelyezett játékok – sakk, malom, lengőteke, mászóka, torpedó, gyufás fejtörő, a hűsítő párakapu és szökőkút – szabadon használhatók, így kiváló programpont a látogatás a családok számára is.

Elrejtett geoláda megtalálására is van lehetőség GPS, okostelefon segítségével. A játék részletei a www.geocaching.hu oldalon találhatók.

Továbbá Pepi gróf Varázstanyája interaktív kiállítás is látogatható előzetes bejelentkezéssel.

Ezen kívül különleges ásványokat, érdekes alakú kaktuszokat és egy teknősterrárium életét bemutatóÜvegházis található az Arborétum területén.Hétköznapokon, hétfő kivételével 13.00 és 15.30 között tart nyitva. Hétvégén az üvegházi látogatáshoz Bolza Mariette festménykiállításának tárlatvezetése is hozzá tartozik.

A családok, kisebb és nagyobb baráti társaságok számára szabadulós játékok (Árnyékvilág, Viharzóna), valamint a gyermekek kedvence, a tündérmesés kalandtúra (Csodaösvény) is adott, de csak előzetes bejelentkezéssel használható.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kültéri programok az Arborétum megtekintése után

Séta hajókázni lehet, ami közvetlenül arborétumi kikötőből indul, április és október között. A hajóút során a látogatók megismerhetik a Történelmi Magyarország középpontját, valamint a város Körös-parti nevezetességeit. A hajóra várva szabadon megtekinthető a Tündöklő Kövek kültéri kiállítás is.

Az Arborétumban egy tematikus sétaút is helyet kapott, amelyen Bolza Mariette élettörténetét lehet megismerni. De a 2,5 km-es hosszával alkalmas különböző sport- és játékos tevékenységek megvalósítására is.

Rendezvénytér is van. A foglalkoztató épületében nagy létszámú táborok és különféle rendezvények bonyolíthatók le. Ehhez kapcsolódik a Meditációs tér interaktív kiállítása, az Ökojátékpark, valamint a Bibliai-, fűszer- és gyógynövénykert. Az egykori Agrometeorológiai Obszervatórium épületében kialakítottak egy „Agrárkaland” kiállítást is. Látogattatása csak szakvezetéssel és előzetes bejelentkezéssel lehetséges.

És a legkülönlegesebb dolgot a végére tartogattam. A kert ad otthont a Mini Magyarország makettparknak is, amely az ország emblematikus épületeit mutatja be pontos, kicsinyített változatban. A makettek mellett interaktív elemek teszik érdekessé az itt eltöltött időt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Aktív feladatot vállal a környezeti nevelés terén is az Arborétum

Oktatási feladatokat is ellát, hiszen optimális gyakorlati helyszínt tud biztosítani a “kertészpalánták” és a mezőgazdasági mérnökjelöltek számára is. A felsőfokú oktatás mellett közép- és általános iskolák biológia, földrajz, környezetismeret tantárgyai oktatásába és erdei iskolai programokba is szívesen kapcsolódik be. Nyári táborok rendszeres helye, állomása. Természetismereti tábor, a fafaragó tábor és a felnőtt alkotótábor is rendszeresen rendezve szokott lenni.

Elérhetőségek, információk:

MATE Szarvasi Arborétum

5540 Szarvas, I. kk. 9.

pepikert@pepikert.hu

www.pepikert.hu

facebook.com/pepikert

Nézd meg korábbi cikkeink itt, melyek szintén Arborétumokról szólnak.

Ajánlott cikkek