Magyar aranyérem a Chardonnay világbajnokságon

thummerer pincészet

Eger, 2021. március 31. – Thummerer Vilmos 2019-es évjáratú Egri Chardonnay Battonage-a a legfényesebben csillogó aranyérmet hozta haza a Chardonnay világbajnokságról, Franciaországból.1

A Chardonnay du Monde nemzetközi borverseny a világ legjobb Chardonnay-it ismeri el. Itt találkozik a világ borászainak színe-java, hogy összemérjék boraikat. A márciusban megrendezett megmérettetésen 36 ország 604 bortétele szerepelt. Ebben a rangos mezőnyben nyert aranyérmet egyedüli magyarként a Thummerer Pincészet Chardonnay-ja.

„Ez az eredmény azért is különösen értékes számunkra, mert a Chardonnay du Monde a többi nemzetközi versenytől jóval szigorúbb minőségi előírásokat támaszt, az egyik legmagasabb presztízsű díjak egyike”

– mondta Thummerer Vilmos, a pincészet alapítója.

Hozzátette: nagyon boldog vagyok, hogy Magyarország nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményt2 ért el, hiszen kilenc éremmel a negyedik helyen végzett a rangos verseny éremtáblázatán, Franciaország, Svájc és Kanada mögött. Nagyon kellett ez az elismerés a hazai borászatnak, mert a mögöttünk álló nehéz év után ki vagyunk éhezve a sikerre. Úgy gondolom, joggal lehetünk büszkék.

Az aranyérmes Chardonnay-t Kovács Antal örökös magyar bajnok sommelier mutatja be.

Egri Chardonnay Battonage 2019, Thummerer Pincészet3

Közepes intenzitású, aranysárga megjelenés. Illatában trópusi gyümölcsök és lédús szőlő paroláznak önfeledten, mindeközben elegáns tölgyes tónusok, valamint battonage-fűszerek ölelik őket körül. Kóstolva száraz, harmonikus savérzet, sűrű szövésű, krémes felszínű test, finoman melegítő alkoholérzet, összetett, aszalt gyümölcsös ízaromák, s szinte végtelen hosszúságú utóíz jellemzik.

Igazi nagy kaliberű fehérbor, amely egyben a szőlőfajta hazai tételeinek legkiemelkedőbb darabja. Fiatal, érésének elején járó Chardonnay, nagyszerű érlelési potenciállal. Ajánlott elfektetni belőle néhány kartonnal, mivel jelenlegi megnyilvánulásai egyértelműen kommunikálják, hogy az évek előrehaladtával mindig újabb és újabb arcát fogja megmutatni a hozzáértő, különleges élményekre vágyó borkedvelők számára.

13-14 °C-on fogyasztva, krémes mártással kínált hal- és fehér húsú szárnyasételekhez, gombás tésztákhoz, sertéssültekhez ajánlom kísérőként!

Hivatkozások

1https://www.chardonnay-du-monde.com/wod/WebObjects/Result.woa/wa/res?mod=medaille&c=HONGRIE&y=2021&co=CdM&m=Or&lang=AG

2 https://www.chardonnay-du-monde.com/wod/WebObjects/Result.woa/wa/res?mod=pays&c=HONGRIE&y=2021&co=CdM&m=*&lang=AG

3https://thummerer.hu/boraink/egri-chardonnay-battonage-2019/

Ajánlott cikkek