Növény-örökbefogadási kampányt indított a Füvészkert

A járvány miatti veszélyhelyzet miatt online, az ELTE botanikus kertjének zárva tartása alatt is lehet örökbe fogadni növényeket – áll az intézmény közleményében. A Füvészkert gyűjteményeiben több mint 8000 növény van, és mindegyik örökbe fogadható.


Három kategóriában várják az adományozó támogatókat: az Orchidea fokozatú támogató kisebb növények örökbefogadásával, a Magnolia fokozatú támogató a kisebb növények mellett növénycsoportok örökbefogadással támogatja a kiemelten közhasznú Füvészkertért Alapítványt. A Ginkgo fokozatú támogató pedig nagyobb fákat, illetve egész területek fenntartásához járulhat hozzá. Az örökbefogadó oklevelet kap és nevét feltüntetik a honlapon, az örökbefogadók napján pedig díjmentesen látogathatja a kertet, és részt vehet a díjmentes szakvezetésen. Mindezek mellett a Ginkgo fokozatú támogatók éves bérletet is kapnak, valamint nevüket emléktábla örökíti majd meg a Füvészkert bejáratánál.

RAKD A KOSARADBA: