Dark Mode On / Off

Lélegzetelállító virágköltemények agyagból

Interjú a CsodavirágMűhely megálmodójával, Buday Csillával

Egy ideje figyeljük és csodáljuk alkotásaidat, melyeket Facebook oldaladon osztasz meg. Először nem értettük, miért olyan különleges egy orchidea, vagy egy sima szobanövény. Aztán leesett, mit is látunk valójában. Onnantól kezdve egyre lelkesen figyeltük, mivel rukkolsz elő nap, mint nap.

Honnan jött az ötlet, hogy élethű virágokat, növényeket készíts agyagból?

Egy ismerősömnél láttam először agyagvirágot. Ő egy készítőtől vette, akinek az elérhetőségét azonnal elkértem. Először én is vásároltam készen agyagvirágot, majd egyre inkább kértem az alkotóját, hogy mutassa meg, hogyan készíti ezeket a különleges virágokat. Kiderült róla, hogy Thaiföldön élt 10 évet, és ott ismerkedett meg ezzel a technikával, ami egyébként Japánból ered. Néhány virághoz való speciális eszközkészletet és alapanyagot magával hozott a hazaköltözésekor, és azóta hobbiból készíti az agyagvirágokat. A technika néhány lépését tőle elsajátítva egyre inkább belemerültem az agyagvirágok készítésébe, hátrahagyva az akkor kedvelt üvegfestés hobbimat. Nagyon megtetszett ez a kézműves virágkészítés, de hozzávaló eszközkészletet thaiföldi oldalról kellett beszereznem, mert itt semmit nem lehetett ehhez a hobbihoz vásárolni.

Az alapanyag csakis tiszta agyag, vagy valami speciális alapanyag?

Az alapanyag levegőn száradó szintetikus agyag. Képlékeny, jól gyúrható, rugalmas massza. Ha gyurmának hívnánk, akkor gyurmavirág lenne a belőle készült alkotás, ez a megnevezés pedig nem illik ezekhez az aprólékos, precíz kidolgozású kézműves virágokhoz, de úgy használjuk, mint a gyurmát, mely a levegővel érintkezve megszárad.

Ha jól látom tanfolyamokat is tartasz. Tényleg meg lehet tanulni ezt a művészetet pár óra alatt?

Nem a művészet tanulható pár óra alatt, hanem egy virágnak az elkészítési technikája. Vannak eszközök, célszerszámok, amelyek segítségével megformázhatóak a különféle szirmok, levelek. Ezek kialakításához és mindezek összeállításához is tudok segítséget, technikai információt nyújtani a tanulóknak.

Annak idején az oktatómtól kb 10 virág elkészítési módját tanultam meg, aztán néhányat még videós segítséggel is készítettem, majd elkezdtem élő virágokat másolni, amihez eszközöket is magam szerkesztettem, így már több, mint 170 féle virág kidolgozását sikerült megvalósítani.

(Erre az összegyűlt tudásomra figyelt fel a Természettudományi Múzeum egyik munkatársa, aminek eredményeként ma már néhány múzeumban is megtalálhatóak az általam készített agyagvirágok, például, mint a Kárpát-medence védett virágai.)

Gondolom igencsak alapanyagigényes munkáról van szó, hol lehet hozzájutni ezekhez a kellékekhez, jó minőségű alapanyagokhoz?

Sajnos a kellékek többségét még mindig nem lehet Magyarországon beszerezni, ezért elhatároztam, hogy ezen változtatni szeretnék, segítve ezzel az egyre növekvő alkotótábort és a tanítványaimat.  Alapanyagot és több segédeszközt tudok magam készíteni, illetve dolgozom azon, hogy a saját terveim alapján Thaiföldön legyártassam a szükséges kellékeket.

Virágkötőként elgondolkodtam rajta, hogy vajon mennyire fog tudni teret hódítani az agyagvirág a virágkötészet világában, hiszen a művirágok igencsak minőségi szintet szabnak az alkotásnak, ha tartós virágkötészeti alkotásokra gondolunk. Gondolkodtál  már vágott virágon?

Készítek néhány vágott virágot is. Persze a kidolgozás folyamatosan bővül. Az alapanyag a súlya miatt alkalmasabb cserépbe rögzített virágok készítéséhez. A szálas virágot is ajánlatosabb rögzíteni a vázában. Mivel viszonylag merevre és törékenyre szárad a virág, ezért a végleges helyére beépítve kell hagyni megszáradni, utólagos virágkötésre kevésbé alkalmas. A szálas virágokhoz kicsit más összetételű alapanyag, kicsit más technika jobban illik, amit szintén agyagvirágnak neveznek. 

A Pókorchidea alkotásod egyszerűen lenyűgözött. Hány órán át készül egy ilyen alkotás?

Örülök, hogy tetszik! A pókorchidea készülhet napokig mérettől függően, de egy kisebb kompozíciót a tanulók is el tudnak készíteni az egy napos tanfolyam alatt.

Kiállításokat tervezel a jövőben, ahol bárki megcsodálhatja a műremekeket?

Ezen a területen nem vagyok jártas, nekem az alkotás megy, nem a szervezés, ezért tervezni sem tervezek kiállítást, de ha bárki ajánlattal áll elő, azt szívesen meghallgatom.

www.csodavirag.hu
www.facebook.com/Csodavirag
www.facebook.com/agyagviragozaskellekei
(www.kezmuvesnevjegy.hu)

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE HASZNOS TARTALMAKÉRT!

Ajánlott cikkek

What Our Clients Say
53 vélemény

Minden bio növényi recept egy helyen, amire csak szükséged lehet – könnyen emészthető formátumban, informatív, egyszerű. 

Kérd díjmentesen most!

Töltsd le most díjmentesen!

Mindössze a keresztnevedre és email címedre lesz szükségünk:

Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre és a letölthető kiadványokra.

Hiba történt a kérés elküldése közben. Kérjük, próbálja újra.

Kertportál - Topor Erika naturkertész, okl. kertészmérnök az által ad ezen az űrlapon megadott információkat arra használjuk, hogy kapcsolatba lépjünk veled, valamint frissítéseket és marketinganyagokat biztosítsunk.
×