Dark Mode On / Off

Karapancsai Kastély és Major remek kirándulóhely lehet

Karapancsa

Keveseknek csenghet ismerősen Karapancsa, mint név. Pedig egy igazán izgalmas úti cél, kirándulóhely lehet az ott lévő kastélyból és majorból.

Karapancsa Hercegszántó után található, Bács-Kiskun vármegye Bajai járásában, nem messze a Szerbiai határtól. Egy műemlékegyüttes, amely két kastélyból és egy majorsági épületből áll. A Béda-Karapancsai vadászterületén, a Gemenc Zrt. tulajdonában van. Fontos nemzeti örökség és kiemelkedő történelmi, kulturális, erdészet- és vadászattörténeti emlékhely. A helynek hosszú és gazdag történelme van, mely összefonódik a vadászattal és az erdőgazdálkodással.A gímszarvasok és a nagyvadak évszázadok óta kedvelt területén helyezkedik el.

Egy kis történelem


Savoyai Jenő herceg, hősiessége jutalmául kapta meg a hatalmas birtokot. Később a Bellyei Uradalom idejében visszaszállt a császárra, majd több tulajdonos után Habsburg Albrecht (Albert) lett a birtokos. Albrecht kitűnő gazdálkodóvá vált, mintagazdasággá szervezte az uradalmat és felfejlesztette a környék vadgazdálkodását.

Ezen a területen már állt egy kastély, de nem tudott megfelelni teljességében II. Vilmos német császárnak és kíséretének. Éppen ezért a főhercegi házaspár 1910-ben építetett egy új vadászkastélyt, a Nagykastélyt, mely megfelelt e célra. Ekkor készült egy díszkert is, melyet a császári udvar főkertésze, Anton Umlauft készítette el, 1907-1908 táján. Albrecht halála után Habsburg Frigyes főhercegre szállt a birtok és feleségére, Izabella főhercegasszonyra.

Neves vendégek is megszálltak a kastélyban

Fejedelmi vadászatokon látták vendégül a korszak koronás főit. Karapancsán megfordult I. Ferenc József császár és király, II. Vilmos német császár, Ferenc Ferdinánd trónörökös és gróf Széchenyi Zsigmond is.

Jelenleg erdészeti és vadászattörténeti kiállító helyként, szállodaként, kerttörténeti tanösvényként szolgál a gyönyörű hely!

Karapancsa

Erdészet- és Vadászattörténeti kiállítás

A Kiskastélyban a főhercegi birtok mindennapi életét, a területen végzett erdészeti, vadgazdálkodási, halászati tevékenységeket mutatják be.
Itt kapott helyet Izabella főhercegasszony által készített rengeteg fotográfia, de népviseletek, bútorok és használati eszközök, trófeák is. A látogató átélheti a korabeli karapancsa hangulatát.

Karapancsa

Kerttörténeti Tanösvény


A tanösvény hossza 1900 m és nagyjából 1-1,5 óra alatt körbejárható. Bejárásával megtekinthető a karapancsai kastélypark, megismerhető a története, értékes idős fái, a neobarokk díszkert, a hajdani fejedelmi vadászatok, valamint a környéken élő sokác nemzetiség.

Karapancsai helytörténet

A tanösvény útvonala ezen kívül végigvezeti az oda látogatót a két kastélyépület körül, a vadgesztenye állén, az egykori majorsági területen, valamint a nagykastély körüli réten. 9 ismeretterjesztő tábla van kihelyezve, értékes információkkal tele és 44 kitáblázott fa is található a parkban, továbbá Izabella főhercegné szobra, és a világrekord gímszarvas szobra is felfedezhető! Igazán izgalmas hangulata van a helynek.

Karapancsa

És akinek egy séta nem elég, szálloda is működik Karapancsa területén, így több ideig magába szívhatja az elképezető atmoszférát és még többet megtudhat a hely történelméről, a vadászatról és a környékről.

Karapancsán megszállni is lehet

Ha kedvet kaptál a kiránduláshoz, hazánk felfedezéséhez, ezt a cikket is olvasd el.



IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE HASZNOS TARTALMAKÉRT!

Ajánlott cikkek

What Our Clients Say
53 vélemény

Minden bio növényi recept egy helyen, amire csak szükséged lehet – könnyen emészthető formátumban, informatív, egyszerű. 

Kérd díjmentesen most!

Töltsd le most díjmentesen!

Mindössze a keresztnevedre és email címedre lesz szükségünk:

Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre és a letölthető kiadványokra.

Hiba történt a kérés elküldése közben. Kérjük, próbálja újra.

Kertportál - Topor Erika naturkertész, okl. kertészmérnök az által ad ezen az űrlapon megadott információkat arra használjuk, hogy kapcsolatba lépjünk veled, valamint frissítéseket és marketinganyagokat biztosítsunk.
×