Dark Mode On / Off

Folytatódnak a földárverések

Az árverezések első körére március 1-jétől március 15-éig kerül sor. Ebben a körben azoknak a földeknek az érékesítése zajlik majd, melyek az eddigi árveréseken nem keltek el. A második kör március 15-én kezdődik és március 31-ig tart.

Ebben az időszakban új földrészleteket árvereznek el.
A mostani árverések szabályai ugyanazok, mint a tavaly lezajlottaké. Az árverésen csak helyben lakó földművesek vehetnek részt. Minden ilyen kritériumot hatósági igazolványokkal kell dokumentálni. A licitálni kívánó személynek letétbe kell helyezni az adott licitálási tétel alapján meghatározott árverési biztosítékot, valamint meg kell fizetni a regisztrációs díjat.

Az árverésen csak az vehet részt, aki megfelelt a fent felsorolt valamennyi feltételnek. Az árverésen részt venni csak jogi képviselettel lehet.

Az elárverezett földekre a Magyar Állam javára 20 éves időtartamra elidegenítési és terhelési tilalmat, valamint visszavásárlási jogot jegyeznek be.

Az értékesítésre kerülő földek listája bárki által hozzáférhető. A hirdetmények a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet honlapján (www.nfa.hu), és a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal honlapjain (www.kormanyhivatal.hu/hu/bacs-kiskun és www.bkmkh.hu) találhatók meg, továbbá kifüggesztés útján az NFA megyei kirendeltségeinél, az árverés helye szerinti épületben, valamint az értékesítésre kerülő földrészlet fekvése szerint illetékes (közös) önkormányzati hivatalok hivatali helyiségeiben részletesen is megismerhetők.

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE HASZNOS TARTALMAKÉRT!

Ajánlott cikkek

What Our Clients Say
53 vélemény

Minden bio növényi recept egy helyen, amire csak szükséged lehet – könnyen emészthető formátumban, informatív, egyszerű. 

Kérd díjmentesen most!

Töltsd le most díjmentesen!

Mindössze a keresztnevedre és email címedre lesz szükségünk:

Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre és a letölthető kiadványokra.

Hiba történt a kérés elküldése közben. Kérjük, próbálja újra.

Kertportál - Topor Erika naturkertész, okl. kertészmérnök az által ad ezen az űrlapon megadott információkat arra használjuk, hogy kapcsolatba lépjünk veled, valamint frissítéseket és marketinganyagokat biztosítsunk.
×