Drágább lehet a meggy, a kajszibarack

Késői fagyok, nagy fagykárok, kevés gyümölcs idén. Ez várható…

Egyharmadával lesz kevesebb a meggytermés az idén, de a fagykár miatt szinte minden más gyümölcsből is kevesebb terem – ezt mondta az Origónak Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos kertészeti vezetője.

A pontos adatokra még várni kell, de az már biztos, hogy sokkal kevesebb gyümölcs lesz a piacon, mint tavaly. Mártonffy Béla azt mondta, most gyűjtik össze a gazdáktól a jelentéseket. Ami biztos: átlagosan 25-35%-kal kevesebb lesz a meggyből, a kajszibarackból és a cseresznyéből is – de szinte minden más gyümölcsöt is érintett a fagykár.

Az Alföldön – főleg Bács-Kiskun megyében a szilvaültetvényeket súlytotta nagy kár. A termés nagy százaléka lefagyott, de a fagykár csak később jelentkezett, amikor a gyümölcsfák elkezdték eldobálni a leveleket, terméseket. Ez azt jelenti, hogy van, ahol kisebb a terméskiesés, akár 10% alatti, máshol a termés több mint fele kiesik.

Mártonffy Bélától azt is elmondta, hogy ez milyen hatással lesz majd az árakra. Azt mondta, hogy egyelőre az biztos, hogy nem lesz annyira alacsony a meggy felvásárlási ára, mint tavaly volt, de hogy pontosan mennyi lesz, azt a kínálat és a kereslet határozza majd meg.

Az M1 ma reggeli adásában Apostol János, a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. szakértője azt mondta: a termelők önköltsége 120 forint, a mostani helyzetben pedig 200 forint kilónkénti ár felett akarják értékesíteni a meggyet.

A komoly fagykárt bejelentők az országos kárenyhítési alapból kaphatnak kártérítést – a bejelentés után körülbelül fél, egy év után.

Ajánlott cikkek