Dark Mode On / Off

Családias miliő Budapest kertvárosában

Vendéglátóink pompás kertje egy sok újonnan kialakított peremterületi lakóövezetben fekszik. A családias miliő hangulatában a 2000-es évek elején telepített kertnek az a különlegessége, hogy a tulajdonosok szellemisége, életfelfogása a legapróbb részletekben is jól tükröződik. 

Gondosan nyírt gyep, díszjuharok, a kerítésre futtatott borostyán, örökzöld növények párnái fogadtak minket ebben az első pillantása is nagy szakértelemmel kialakított kertben. A garázsbehajtónál legyezőszerűen, ívesen nyílik szét a kis kockakövekből készített minta, mely megoldás alapos tervezői munkára vall. Az utca és a kert közötti átmenetet az ízlésesen megformált kerítés látványa jelzi.

családias miliő - kertportál 2

Az épületet, a teraszt, valamint a kerítést is Mezei Mihály tervei alapján építették dunabogdányi kőből. Ugyanebből az anyagból készült a járófelület is. A kőkapun túl egy kútformájú, andezit burkolatú kerti csobogó köszönti a látogatót. Körülötte évelő növények finomítják a kövezet egyhangúságát, hortenziákkal, sásliliommal, árnyékliliommal. A borostyán hosszan felfut az épület homlokzatáról, előtte kecsesen emelkedik egy apró oszlopos tiszafa.

A ház és a kert közötti harmónia szinte tapintható. A tervezők és a tulajdonosok közösen álmodták meg a terveket, s nagyon ügyeltek arra, hogy a legapróbb részletek is jól tükrözzék a lakóház és a kert egységét.

A személybejárat jobb és bal oldalán ívesen kanyargó út betonba rakott, faragott, illetve hasított andezit lapokkal burkolt ösvény. Az út mellett tarka évelők futnak: illatos gólyaorr, kaméleonvirág, árnyékliliom és sásliliomok sokasága.

családias miliő - kertportál

A belső udvar is kincs

A V-alakú épület egy hatalmas teraszt ölel körül. A kert súlypontja maga a terasz. A Greslap burkolatú, kőből kialakított „ágyásokban” egyenesen a teraszból nőnek ki a szebbnél szebb évelők. A nyári melegben a selyemakác árnyékában pihenhetünk meg. Alatta árnyékliliomok, vasfű, és rengeteg menta illatozik. A terasz szélén álló tujákra vidáman fut fel a klematisz lila virágaival. Alatta kőedényben pompázik a muskátli, a mézvirág. Amerre a szem ellát kacskaringós utak és évelőágyás díszíti a kertet. A gondosan ápolt pázsitot tarka, illatos növények ölelik körül. A terasz mentén szintén árnyékliliomok sokasága, közöttük illatos gólyaorr, keskenylevelű kasvirág, menta, kaméleonvirág, és megannyi díszfű bújik meg.

családias miliő kertportál 3

A terasszal szemben, a kert sarkában kapott helyet a kerti pihenőnek kialakított pergola. A tulajdonosok külön kérésére tervezett tó és a hozzákapcsolódó vörösfenyő alapanyagú pergola a ház lakóinak egyik kedvenc helyszíne a kertben. Míg télen a teraszra sütő napsugarakban fürödhetnek, nyáron a pergola adta árnyékban hűsölhetnek.
A terasszal szemben, a kert sarkában kapott helyet a kerti pihenőnek kialakított pergola. A tulajdonosok külön kérésére tervezett tó és a hozzákapcsolódó vörösfenyő alapanyagú pergola a ház lakóinak egyik kedvenc helyszíne a kertben. Míg télen a teraszra sütő napsugarakban fürödhetnek, nyáron a pergola adta árnyékban hűsölhetnek.

A bensőséges hangulatú pihenősarok egy része stégszerűen a tó fölé nyúlik. A tó mesterségesen kialakított, de látványos téreleme a kertnek. A medréből kitermelt földből két, látványos dombot emeltek a tervezők. A dombok völgyeiben, az évelők, a kisebb cserjék és a fák árnyékába egy  mesterséges forrás került.  Ebben a kerti zugban kiválóan érzik magukat az ide telepített növények: a csavartágú mogyoró, az élénk bordó levelű japánjuhar, az illatos gólyaorr, hunyorok, árnyékliliomok és erdei pajzsikák.

Téli kert is épült

Fölöttük emelkednek a magasba a nyírfák laza hajtásai, mellettük oszlopos tuja a téli kert színeiért felel. A nyírfának kedvez a sokszor előforduló magas talajvíz, gyönyörűen fejlődnek itt a kert csücskében. A vízpart körül futó ágyás gazdag növényvilágáról a rezgőfű, a méhbalzsam, krizantémok, illatos gólyaorr, sárga virágú varjúhájak gondoskodnak.

Szintén a tulajdonosok kérésére a tó és a pergola közé került a tűzrakó hely, melyet ülőmagasságban pihenőfallal egészítettek ki. Az ülőfal lábazata és a burkolat szintén dunabogdányi andezit. Az innen folytatódó ösvény visszakanyarodik az épület pihenőteraszához, illetve az épület körüli járdaként fut tovább.

Az épület bal oldalán egy kis „játszótér” is nyugszik, ahol fából épült hintát helyeztek el a tervezők. Mára a gyerekek felnőttek, így a játszóhely a kert díszévé emelkedett.

Fotó: Rajcsányi Artúr / Otthonok és kertek

Olvasói kert: Évszakok kertje Tordason

Ajánlott cikkek