Dark Mode On / Off

Magyar tea: az elérhető luxus

A tea és a kávé párharca már hosszú évek óta benne van a levegőben, van aki, főleg kávés, van, aki teás, de az biztos, hogy mindkét oldalnak megvan a maga álláspontja, mennyire is egészséges a tea vagy épp a kávé.

A magyar teatermesztésről beszélgettünk a Magyar Teanagykövettel, Varga Mariannával.


A kávékultúra is csak az utóbbi néhány évben fejlődött ilyen mértékben. Ez jó előkapuja a teakultúra fejlődésének is, hiszen nyitottabbá váltak a fogyasztók a minőségre, a különlegesre, érdekli őket, honnan származik az adott növény, hogy kerül feldolgozásra, hogyan fogyasszuk. Ugyanez az irány tea esetében is, de a tea reneszánsza még ezután jön el. Sok munka, de legalább van benne kihívás és fejlődési lehetőség is – vallja Varga Marianna magazinunknak.

A tea és a kávé közötti különbség azért a reklámok alapján is észrevehető. Míg a munka és a civilizációs világgal együtt járó életmód főleg a kávé életérzését erősíti, addig a tea kultúrája a relaxálás, a meghitt pillanatok, a bekuckózás, pihenés és egyben feltöltődés élményét jelzi.

Mennyire releváns Magyarországon teát termeszteni? Jogosan merül fel a kérdés, mert elsősorban Ázsiából ismerjük a teatermesztés mesterségét. Ez viszont olyannyira itt van, kézzel foghatóan, hogy kis hazánkban már nem is egy teakert létezik.


Eddig ugyan nem volt lehetséges a mi klímánkon teát termeszteni, de 2018 óta számunkra is elérhető a teacserjének egy hidegtűrő változata, amit Hollandiában nemesítettek ki és ami alkalmas arra, hogy hazánkban termesszük. Ízében, jellegében ugyanolyan mint a kínai Camellia sinensis var. sinensis, csak épp télálló -15 fokig. – meséli Marianna.

Teaprogramok Zöld teája

Mindig kihívás egy teljesen új dolgot meghonosítani, a teaprojekt is ilyen. Én egyszerre termesztem a teát, összefogom és támogatom a projekthez csatlakozó termelőket, népszerűsítem a magyar teát és magát a teafogyasztást, közben folyamatosan tanulok én is, képzem magam, hiszen új területre eveztem. Itthon nincs kitől tanulnom, csak külföldön tudok tanulni, fejlődni, de szerencsére fantasztikus mentoraim vannak Hollandiában és Skóciában, de tanulok az Azori-szigeteki és a grúz termelőktől is. – mondja Marianna, amikor a kihívásokról faggattuk a teatermesztés hazai kultúrájának megteremtésében.

Rohanó világunkba a kávé már annyira beleköltözött, hogy még teaszeretőként is a nap kávéval indul. Ugyanígy meg ez a Magyar Teanagykövet családjában is:



Nem kell átállni kávéról teára, mindkettő megfér az életünkben. Én is imádom a jó kávét is, reggel azzal indítok, aztán estig már csak teázom. Az viszont igaz, hogy a szálas tea mindig sokkal többet ad, mint egy filteres, mind ízében, jótékony hatásban, mind élvezeti értékben. Nem csak finomabb, de az antioxidáns és vitamin tartalma is magasabb. Arról nem is beszélve, hogy a tealevelek áztatása, leöntése, megfigyelése ahogy kinyílik, változik, igazán zen élmény.

Ha kedvet kaptál a teatermesztésre, akkor jó ha tudod, hogy a tea igénye a gyengén savanyú talaj, mely 5-7 pH közötti, amit egy kevés tőzeggel könnyedén, bárhol elérhetünk. Fontos a jó, dús termőföld, a laza talaj és a napos- félárnyékos, huzatmentes kert. Vízigénye nagy, nyáron heti 2-3 alkalommal öntözni kell.


A kérdéses alapigényeken kívül nem kényes növény, bárki könnyedén termesztheti kertben vagy akár szobaablakban is egy kis odafigyeléssel. – adja meg a végső választ a hazai legismertebb teatermelő.

Nagyon kíváncsiak lettünk, hogy vajon Majorunkban is tudnánk-e teát termeszteni, így mi már 10 teacserjét meg is vettünk Mariannáéktól, hogy kipróbáljuk a mi aszályos, homokos talajunkon. De vajon mi fog készülni ebből a sok hazai tealevélből? Erre is rákérdeztünk!


Magyarországon tavaly már több, mint 2000 teacserjét ültettünk el, ami idén bővülni fog, most is csatlakoznak még folyamatosan a projekthez olyanok, akik termelőként szeretnének a magyar tea történetének részesévé válni. Májusban ültetünk legközelebb, még lehet hozzánk csatlakozni, teacserjét venni. – mondja Varga Marianna –
3 terméket tervezünk, lesz egy natúr fehér tea (Kamélia néven), egy fehér tea magyar bodzavirággal keverve (Bodza néven) és egy natúr magyar zöld tea ( Hanga néven). Idén nyáron már a fogyasztók részére is elérhető, kóstolható, rendelhető lesz. Ez egy közös projekt, közös “gyermek” a termelőkkel, amit már nagyon várunk, hogy megmutathassunk!

Mariannával készült beszélgetést Balázsék oldalán keresztül is végignézhetitek, megéri!

Tehát ha csatlakozni szeretnél a magyar teaprojekthez, akkor a Teaprogramok oldalán mindent megtudhatsz a teacserje vásárlásról, ráadásul holnap (2019. március 30.) egy izgalmas tea-előadásra is ellátogathatsz a Czakó Kertbe (Buda, I. kerület, Czakó u. 15.), ahova vár Marianna szeretettel.

TERMELŐ VAGY?

Termelők további részletekért a kapcsolat@teaprogramok.hu elérhetőségen tudnak érdeklődni.

HOBBIKERTÉSZ VAGY?

2019. április 26-28 között viszont a Teacserje vásár a dísznövény szakkiállításon c. eseményen tudsz.

Ajánlott cikkek