Guiness-rekordokból lassan tele a padlás, a legnagyobb hamburgertől a világ legnagyobb cérnagombolyagjáig azért bőven lehet válogatni az idióta elképzelések közül. Viszont végre van egy olyan is, aminek tényleg van értelme és haszna a jövőre nézve.
A hír nem mai, sőt, nem is idei, mégis valahogy a média most kapta fel a fejét. 2013. év júliusában történt, hogy Indiában egy hétfő reggel úgy ébredtek fel, hogy “mi lenne, ha ma 50 millió fát elültetnénk?”
Nah azért nem egészen így kezdődött, de az tény, hogy 2013. év egy jeles év volt Indiában emiatt.
Több mint 800.000 ember, köztük diákok, törvényhozók, kormányzati tisztviselők, háziasszonyok és önkéntesek indultak el csemetéket ültetni Kannaudsz városába, utak, autópályák, vasúti pályák és erdők mentére. Tehát egy egészen nagy (és értelmes) összefogás részeként valósult meg a projekt.
Volt előzmény is: A 847.275 elültetett fával tartott pakisztáni rekord megdöntésén túl a vészesen fogyatkozó erdővel borított területek növelése, és az éghajlatváltozás romboló hatásainak megfékezése volt.
Az indiai kormány nagy erőkkel ösztönzi mind a 29 államban a faültető akciókat. Tavaly komoly kötelezettséget is vállaltak: több mint 6,2 milliárd dollárból 2030-ra 95 millió hektárra duzzasztják a fával beültetett erdőket. Igen szép teljesítmény lesz és a Föld érdekeit is szolgálja ugyanúgy, ahogy a helyi lakosságét. Csak gratulálni lehet, már az elképzeléshez is!
Hogy pontosan milyen fajokat ültettek, arra még nem sikerült fényt derítenünk, de ha kiderül, azt is közzétesszük, hiszen az is egy izgalmas kérdés!
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE HASZNOS TARTALMAKÉRT!