Dark Mode On / Off

Visszatér a hőség, itatással segíthetünk az állatokon

állattartás

A településeken vadon élő állatok itatásának fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).


A klímaváltozás okozta egyre súlyosabb aszály a településeket is sújtja, ahol a térkővel, aszfalttal burkolt településrészeken nagy területekről hiányoznak az ivóhelyek. A hőség különösen a fészket elhagyó, még rutintalan fiókákat érinti hátrányosan, ugyanis azok még nem ismerik a környék vízlelőhelyeit – írják közleményükben.


Mint rámutatnak, ezen a helyzeten egyszerűen és olcsón lehet segíteni a rendkívül népszerű Madárbarát kert program talán legegyszerűbb eszközével, az itatóval. A legjobb madáritató a körülbelül 40-50 centiméter átmérőjű és 4-7 centiméter mély (az ennél mélyebb már veszélyes a kisebb termetű madarakra) műanyag virágalátét. Ez a méret azt is lehetővé teszi, hogy az ivás mellett még a nagyobb termetű madarak is fürdeni tudjanak benne. A nyári hőségben ugyanis a fürdés is létfontosságú számukra, mert így gyorsan le tudják hűteni magukat, valamint így tudják kordában tartani a külső élősködőket.


A tájékoztatás szerint azokon a helyeken, ahol sok a macska, érdemes két itatót használni, és az egyiket magasra: tuskóra, rönkre, székre, kis asztalra, vagy ablakpárkányra kitenni a madaraknak, a másikat pedig hagyományosan a talajon működtetni, hogy a gyíkok, sünök, békák és a kóbor macskák is vízhez juthassanak.   

Annak érdekében, hogy az állatok az új itatót minél előbb megtalálják, azt legalább eleinte érdemes minél nyíltabban elhelyezni. A madarak számára nem a víz illata, hanem a csillogása jelenti azt a kulcsingert, ami alapján megtalálják az ivó- és fürdőhelyet.

Borítókép: Pexels / Forrás: MTI

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE HASZNOS TARTALMAKÉRT!

Ajánlott cikkek

What Our Clients Say
53 vélemény

Minden bio növényi recept egy helyen, amire csak szükséged lehet – könnyen emészthető formátumban, informatív, egyszerű. 

Kérd díjmentesen most!

Töltsd le most díjmentesen!

Mindössze a keresztnevedre és email címedre lesz szükségünk:

Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre és a letölthető kiadványokra.

Hiba történt a kérés elküldése közben. Kérjük, próbálja újra.

Kertportál - Topor Erika naturkertész, okl. kertészmérnök az által ad ezen az űrlapon megadott információkat arra használjuk, hogy kapcsolatba lépjünk veled, valamint frissítéseket és marketinganyagokat biztosítsunk.
×