Dark Mode On / Off

Vidéki élet

romantikán innen és túl…

Pár napja megkeresett minket a Kőrösi Hírek egyik riportere, hogy álmainkról, és életmódváltásunkról faggasson ki minket. Egy kellemes kávézóban – a Petőfi Korzóban találkoztunk és elbeszélgettünk pár pohár finom cappuchino társaságában Szűcs Brigitta Z.-vel.

Mit kezd egy fiatal agrármérnök-pár háromezer négyzetméterrel, egy folyton a gazdáért kiáltó kerttel, a kotlós ültetéssel és a keserédes salátákkal? Először csak ezekre a kérdésre kerestük a választ a Varga házaspárnál, de rájöttünk, vállalásuk messzebb mutat a veteményeskert végénél. A budapesti forgatag helyett a kisvárosi létet választó fiatalok vajon tudnak-e újat mutatni a gazdáknak? Többek között erről is beszélgettünk velük.

Vargáné Topor Erika okleveles kertészmérnök, férje Szabolcs agrármérnök. Kapcsolatuk a természettel nem új keletű, mérnökéletük azonban állandó időhiányban szenvedő budapesti projektmenedzserekké tette őket, pedig nem csak egymásba, szakmájukba is szerelmesek voltak. Rég dédelgetett vágyuk vált valóra, amikor megvették tabdiban a tanyát tavaly decemberben. Első körben három kérdésünk volt hozzájuk: Miért? Miért? Miért?

– Évek óta beszélgettünk róla, hogy szívesen megvalósítanánk az ökotanya koncepciót, illetve örömmel részesei lennénk a vidéki mezőgazdaság felpörgetésének, a vidék új színben való feltüntetésének – vág a dolgok közepébe Erika, aki kertészeti vezetőként dolgozott eddig.
– A vidék fogalma sokaknak tévesen a koszban fürdésről szól. Volt olyan ismerősünk, aki alig akarta elhinni, amikor ideköltöztünk, hogy tényleg van angol vécénk. Miközben csak életmódváltásról van szó, nem pedig az összkomfortos életről való lemondásról. Szeretnénk az életmódunkon keresztül megmutatni, hogy normális életkörülmények között, a szabadidő megtartásával is lehet az agráriummal foglalkozni. A városi élet során elszakad az ember az évszakok és a természet egészséges ritmusától. Ezt szeretnénk itt megtalálni, élni benne, vele. Megmutatni, hogyan lehet 100 százalékról 20-30-ra csökkenteni a munkát a „kertben” okos technológiai megoldásokkal, úgy, hogy közben az ökotermesztés előnyeit hangsúlyozzuk, és piacképes kínálatot hozunk létre – mondja Erika, miközben Szabolccsal már “derékig járunk a gazban”.

– A mezőgazdaságban az dívik, hogy az összes gyomot meg kell szüntetni, ezért aztán az első gaz megjelenésétől kezdve mindenki horol. Miközben a gyomok azért vannak, hogy a talajt takarják. A föld azért gyomosít, hogy ne legyen kitakarva, ne hordja el a szél a homokot, hogy ne kopjon el a felső termékeny réteg, és valami a vizet is megőrizze. Speciális szalmás talajtakarásokkal ez a védelem megadható, a humuszréteg bővíthető, ugyanakkor nem kell minden áldott évben ropogósra sülni a szalmakalap alatt a nyár végére kapával a kezünkben. De a növényvédelemhez kapcsolódó munkálatok csökkentéséről is beszélhetnénk, megfelelő növénytársításokkal ugyanis minimálisra szorítható a növényvédelmi szerek használata. Ez is az ökoszemlélet része, mint ahogy az is, hogy egymást – a növekedésben vagy a kártevőgyérítésben – segítő növényeket ültetünk egymás mellé – vázolja Szabolcs az alapokat, ami saját gazdaságuk tekintetében épp olyan fontos lesz, mint az általuk felügyelt területek kapcsán. A természetgyógyászként is ismert Szabolcs középiskolai tanulmányait állategészségügyi iskolában végezte, így saját gazdaságukban az állatsimogatóba tervezett magyar fajták tartása sem okoz majd gondot.

Erika és Szabolcs azonban nem csak saját életterének kialakításával szeretne példát mutatni. – Jelenlétünkkel is nyitogatni szeretnénk az emberek szemét, oktatásokkal, szaktanácsadói napokkal és számos helyi rendezvénnyel szeretnék egyre szélesebb körben elterjeszteni ismereteiket. Gyerekeknek kézműves táborokat szeretnének indítani nyaranta, ezzel is elősegítve a közösség építését.

A történethez hozzátartozik, hogy miközben mi Budapest peremén igyekeztünk megtalálni a hőn áhított tanyánkat, megkeresett minket Dulai János, aki egy nagyszabású, agráriumot megmozgató projektbe szeretett volna bevonni minket. Mivel saját cégünk projektmenedzseléssel is foglalkozik, így ennek megvalósításában is közre tudunk működni, mivel ennek alapvető szemléletével egyet is értünk – mondja Szabolcs.

A tanyára közben lassan érkeznek a különböző baromfik, hamarosan a nyulak is. A kis gazdaság szépen gyarapszik, folyamatosan fejlődik. Mivel Szabolcs a gyümölcsfák szerelmese, több évtizedes gyakorlata van a koronaalakító metszésekben, már kezdettől fogva a helyi gazdákat szaktanáccsal látja el. Ahogy az ökotanya, úgy a projekt alapvető szemlélete is a környezettudatosság, a fenntarthatóság, a biodiverzitás megőrzése, a gyenge minőségű talajokon való humuszképzés megvalósítása, és a mezőgazdaság korszerűsítése, mely hosszútávon eredményesebbé teszi úgy, hogy sokkal kevesebb harcot kelljen vívni a környezettel.

A Varga házaspár tehát nem csak saját életvitelüket igyekeznek fenntarthatóvá tenni, ezt a mentalitást szépen lassan közkinccsé is teszik, illetve annak kialakításában másokat is segíteni szeretnének. Jelenlegi életük, munkájuk, szellemiségük alighanem sokaknak mutat majd jó és követendő példát.

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE HASZNOS TARTALMAKÉRT!

Ajánlott cikkek

What Our Clients Say
53 vélemény

Minden bio növényi recept egy helyen, amire csak szükséged lehet – könnyen emészthető formátumban, informatív, egyszerű. 

Kérd díjmentesen most!

Töltsd le most díjmentesen!

Mindössze a keresztnevedre és email címedre lesz szükségünk:

Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre és a letölthető kiadványokra.

Hiba történt a kérés elküldése közben. Kérjük, próbálja újra.

Kertportál - Topor Erika naturkertész, okl. kertészmérnök az által ad ezen az űrlapon megadott információkat arra használjuk, hogy kapcsolatba lépjünk veled, valamint frissítéseket és marketinganyagokat biztosítsunk.
×