A virágos növények mindössze 7 százalékát érzékeli kéknek az emberi szem

kék virág hortenzia emberi szem

A kék festékanyag előállításának nehézsége, valamint a beporzók színérzékelése is szerepet játszik a kék virágú növényfajok ritkaságában – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport.


A Bayreuth-i Egyetem vezetésével végzett tanulmány szerint a virágos növények mindössze 7 százalékát érzékeli kéknek az emberi szem. A virágtulajdonságok egyik legnagyobb adatbázisából származó információk elemzésével a kutatók arra jutottak, hogy azon növényfajok közül, amelyeknek a beporzását döntően a szél vagy az eső végzi, egyetlen egynek a virágát sem észleli kékként az emberi szem. 

Ezzel szemben a döntően rovarok és madarak által beporzott virágos növények 7,5 százalékának a virágát látják kéknek az emberek. Az egyetem közleménye szerint ez a különbség azt sugallja, hogy a beporzó organizmusok színérzékelése jelentősen befolyásolja a virágok színének kialakulását az evolúció folyamán.


A szakemberek magyarázata szerint a kék virágpigment előállítása annyira bonyolult a növények számára, hogy csak azok a fajok hoznak ekkora áldozatot, amelyek egyébként is ádáz küzdelmet vívnak egymással a beporzók figyelméért. Néhány magashegyi területen, például az Alpokban vagy a Himalájában az éghajlati viszonyok különösen barátságtalanok a rovarok és egyéb beporzók számára.

Azoknál a virágos növényeknél, amelyek fajgazdag füves vidékeken honosak és gyakran tápanyagszegény talajban kell túlélniük, a kék virág előnyös tulajdonság, mert a beporzók számára még nagy távolságból is kitűnik a többi faj közül.

Ajánlott cikkek