Kertportal Ahogy ígértük, sok szakembert fogunk megkérdezni a parlagfű kapcsán, hogy végre tisztábban lássunk, mit érdemes tudni róla valójában. M. Szikora Hilda, a gyogyfuveskertem.hu írása következik a témában.
A köznapi nevén parlagfűként emlegetett ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) napjaink talán egyik legmegosztóbb, legvitatottabb növénye. Gyógynövény vagy veszélyes gyom? Irtani kell vagy magasztalni? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a növény őshazájában és tudományos munkákban egyaránt.
Parlagfű, mint csodálatos gyógynövény?
A növény latin neve (Ambrosia) okán is régóta figyelmet élvez. Az ambróziát az olümposzi istenek örök ifjúságot és fiatalságot adó eledeleként ismerjük a görög mitológiából. Az ambrózia jelentése: halhatatlanoké.
Az interneten régóta terjedő, a parlagfű gyógyhatásait magasztaló írások is gyakran hivatkoznak az ambróziára, illetve arra, hogy nem véletlenül kapta a növény ezt a nevet. Erre kicsit később még visszatérünk.
Napjainkban a parlagfűnek többek között immunrendszert erősítő, méregtelenítő, általános szöveti és nyirokrendszer-tisztító, daganatgyógyító, fertőtlenítő, testsúlyt csökkentő, nyugtató, allergia- és asztmaellenes, légzéskönnyítő, candida ellenes, féregűző, hurutcsökkentő hatást tulajdonítanak. (1)
Parlagfű és az indiánok
A növény eredetileg Észak-Amerikában őshonos. S ha már Észak-Amerikánál tartunk, érdemes egy kis kitekintést tenni a parlagfű őshazájára is. Egy ilyen kiváló gyógyhatásokkal rendelkező gyógynövényt őshazájában biztosan széles körben használták az őslakosok, és talán használják ma is.
Azonban hosszas kutakodás után is alig találtam néhány amerikai weboldalt, ahol egyáltalán említést tettek arról, hogy az indiánok ürömlevelű parlagfüvet használtak. Ami viszont ennél is meglepőbb, hogy a felhasználási javaslatok messze elmaradtak a fenti figyelemfelkeltő felsorolástól, illetve csak részleges fedést mutatnak azzal.
Az egyik forrás szerint hányingerre, menstruációs problémákra és lázas állapotok esetén alkalmazták a dakoták, a lakoták, az irokézek, a delaware és a cherokee indiánok. A gyökeréből egyes törzsek hashajtót készítettek, levelének nedvét pedig rovarcsípésekre és mérges szömörce okozta bőrpanaszokra használták. (2)
Egy másik forrás szerint a dakoták és az irokézek a föld feletti részeket hasmenés ellen, a gyökerét szívgyógyszerként, a levelek kivonatát a delaware indiánok vérmérgezés megelőzésére, a lakoták duzzanatokra használták. (3)
A harmadik forrás pedig arról tesz említést, hogy a föld feletti részeket a dakoták hányás ellen, a Delaware indiánok vérmérgezésre, a houmák a gyökérfőzetet menstruációs problémákra, az irokézek hasmenés ellen alkalmazták. A szétzúzott leveleket a cherokee indiánok rovarcsípésre, az otók a hegesedéssel járó testdíszítések gyógyítására, a vizes kivonatot a cherokee-k csaláncsípésre, a lakoták duzzanatokra, a mahunák bőrkiütésre, illetve szintén a cherokee indiánok a levélnedvet lázcsillapításra, tüdőgyulladás esetén és elfertőződött lábujjakra használták. (4)
Az Egyesült Államokban élő 17 parlagfűfaj közül más, hazánkban nem előforduló parlagfűfajokat is felhasználtak. A papago indiánok az Ambrosia tenuifolia szárított gyökereit és zöld szárait a mai napig fogyasztják. (5)
Az Ambrosia ambrosioides gyökereiből készült tea a nők szülés utáni felépülését segítette, valamint menstruációs fájdalmakra és erős menstruációra, a levelekből készült mellkasi pakolást köhögés esetén légzéskönnyítőként használták. (6)
Az Ambrosia acanthicarpa őrölt gyökerét a zunik fogfájásra, teáját menstruáció megindítására és magzatelhajtásra használták. A navahók a levélből készült koromból testfestéket készítettek. (7)
Az Ambrosia confertiflora összerágott virágát hasmenés esetén, az Ambrosia cumanensisből készült teát pedig székrekedés, sárgaság és erős menstruációs vérzés esetén, valamint gyomorhurut, gyomorfájdalom, menstruációs görcsök és pakolásként reuma esetén is használták. (8)
Tehát az indiánok több Ambrosia fajt is használtak fájdalomcsillapítóként, görcsoldóként, hasmenésre, székrekedésre, nehéz szülésre, a méhlepény távozásának segítésére teaként, illetve ízületi fájdalmakra, gyulladt szemekre pakolásként. (9)
Parlagfű a modernkori herbalizmus tükrében
Napjaink amerikai herbalistái azonban szinte szót sem ejtenek a parlagfűről. Ez még önmagában nem jelentene semmit, hiszen hazai gyógynövényeink között is rengeteg példát találunk elfeledett, háttérbe szorult gyógynövényekre, melyek egykor szebb napokat éltek.
Ezek egy része egyszerűen „kiment a divatból”, más részükről kiderült, hogy kedvezőtlen hatású vegyületeket is tartalmaznak, megint mások amúgy sem sok gyógyhatással rendelkeznek, így kevéssé praktikusak, vagy nehézkes begyűjteni, termeszteni őket, és így tovább. Majd egyszerűen a helyükbe léptek a kellemesebb ízű, biztonságosabban alkalmazható, sokrétű gyógyhatással rendelkező, mutatósabb megjelenésű, könnyebben gyűjthető vagy termeszthető gyógynövények.
Valójában az amerikai herbalisták is viszonylag szűk gyógynövényes repertoárral dolgoznak, és erre a repertoárra is jellemzőek az előbb írtak. A kellemes ízű, biztonságosan alkalmazható, mindenki számára könnyen elérhető gyógynövények kerültek előtérbe, az indiánok tudása pedig lassan feledésbe merül, és mára már jobbára csak egyetemi kutatások (esetleg a gyógyszergyárak) próbálják felderíteni a még megmaradt ismereteket.
Szinte üdítő kivételnek számít az az ehető gyomokkal foglalkozó amerikai weboldal, ahol hosszasan írnak a parlagfű egykori felhasználásáról, ám itt is elsősorban tápláléknövényként kerül szóba. Ráadásul a cikk nem elsősorban az ürömlevelű parlagfűről, hanem az óriás parlagfűről (Ambrosia trifida) szól. A cikkben ír arról, hogy az Ambrosia tenuifolia faj gyökerét egykoron fogyasztották. Az óriás parlagfüvet (Ambrosia trifida) talán termesztették is, és valószínűleg magas zsiradék-, és fehérjetartalmú gabonanövényként vagy olajos magként fogyasztották.
A cikk szót ejt továbbá arról, hogy a különféle fajokat gyógynövényként is használták, antibakteriálisak és vírusellenesek. Ambrosia ambrosioides gyökeréből a frissen szült nőknek készítettek teát, Ambrosia confertiflorát hasmenés ellen használták. Az Ambrosia cumanensist sárgaláz, székrekedés és erős menstruációs vérzés esetén, a növény levét mellhártyagyulladásra, a gyökér vagy a hajtás kivonatát megfázásra, lázra, influenzára, illetve szülés után. Ambrosia elatior borogatásként, Ambrosia hispidát gyomorfájdalom, étvágytalanság, láz, influenza és menstruációs fájdalom ellen. Abrosia psilostachya keserű főzetét pedig lázcsillapításra alkalmazták. (10)
Parlagfű a tudomány tükrében
S most térjünk vissza az ambróziához. Az már az eddigiekből is látszik, hogy az Ambrosia növénynemzetségbe körülbelül fél száz faj tartozik, melyek közül csak Észak-Amerikában 17 faj él.
Az úgynevezett kettős nevezéktant (a növényfajok és állatfajok jelenleg használatos elnevezési formáját) megalkotó svéd botanikus, Carl von Linné az 1700-as évek második felében tevékenykedett, és 1753-ban nevezte el egy herbáriumi (szárított, préselt) példány alapján az ürömlevelű parlagfüvet Ambrosia artemisiifoliának. A növény akkor Európában még ismeretlen növényfaj volt. Linnét a növény levele emlékeztette az üröm levelére, innen az artemisiifolia (ürömlevelű) név.
Ha hihetünk a Linné életrajzíróira hivatkozó forrásnak, akkor a kiváló botanikus szívesen nevezte el híres személyekről az egyes fajokat, illetve nemzetségeket, és ennek megfelelően az ürömlevelű parlagfű valójában a napjainkban már Milánó védőszentjeként ismert Szent Ambrusról, azaz Abrosius (Ambrose) püspökről kapta a nevét. (5)
Ugyanakkor az is az igazsághoz tartozik, hogy Linné elég részletesen ír az elnevezések szabályairól Genera Plantarum és Species Plantarum című munkáiban, ám nem tesz említést a nevek, elnevezések eredetéről. (11)
Azt még érdemes megemlíteni, hogy a növény Európában csak a 19. század óta fordul elő, ezért a régi gyógynövényes könyvekre történő hivatkozás nem állja meg a helyét.
Ugyanakkor folynak modernkori tudományos kutatások a parlagfűvel kapcsolatban is, melyek adhatnak okot némi bizakodásra.
A Biotechnológiai Információk Nemzeti Központjának (NCBI) PubMed adatbázisában számtalan (gyógy)növényekkel végzett kutatási eredmény található, viszont a parlagfű esetében a legtöbb a növény allergizáló és invazív tulajdonságáról szól. (12)
Vannak persze kivételek, például egy Alzheimer-kórral kapcsolatos kutatás a parlagfű tekintetében pozitív kimenetelű volt. (13)
Szintén pozitív, hogy a szeszkviterpének széles skáláját termelő parlagfűben felfedezett molekulákról egy 2018-as kutatásban érdekes megállapítást tettek. Az izabelin erős antibakteriális hatást mutatott a multirezisztens Staphylococcus aureus szuperbaktérium, illetve a Paenibacillusok ellen. (Pl. a Paenibacillus larvae okozza a méhek lárvakori pusztulását.). Az izabelinről viszont már korábban is tudták, hogy bioaktivitást fejt ki az allergiát okozó receptorokon (magyarul parlagfűallergiát kiváltó vegyület). (14)
Ambrosia confertiflora és Ambrosia ambrosioides is antibakteriális hatásúnak is bizonyult egy tanulmány szerint. (15)
Egy kínai kutatás két új szeszkviterpén glükozidot izolált, melyeket emberi leukémia sejtvonalak ellen értékeltek, tehát a leukémiás sejtekre gyakorolt hatását vizsgálták. A laboratóriumi vizsgálat azonban sajnos inaktívnak találta a szeszkviterpén glükozidokat, vagyis ez a kutatás negatív eredménnyel zárult. (16)
Az adatbázis első ötven cikkében mindössze ennyi egészségügyi vonatkozást találunk a parlagfűvel kapcsolatban.
Szól még egy kutatási eredmény az őszirózsafélék családjának (melybe a parlagfű is tartozik) nehézfémgyűjtő tulajdonságáról, amit legalábbis a növény elfogyasztása esetén érdemes figyelembe venni. (17)
Hazánkban a Szegedi Tudományegyetemen végeztek kutatásokat a parlagfűvel kapcsolatban, melyek megállapításai szerint a növényből kivont szeszkviterpének baktériumellenes, gombaellenes hatásúak, és gátolják a sejtosztódást, ami adhat némi okot a bizakodásra. Ugyanezek a szeszkviterpének a növény érintésekor kontakt dermatitiszt, vagyis csalánkiütéses bőrtüneteket okoznak. Ugyanakkor a növény szájon át történő elfogyasztása nem okoz allergiás tüneteket. (1)
Sajnos sem az ősi tudást is kutató amerikai források, sem a modern kutatási eredmények nem támasztják alá mindazt a sokrétű és impozáns gyógyhatást, amelyet napjainkban a parlagfűnek tulajdonítanak.
A cikk elején feltett kérdésekre adandó válaszokkal az óvatosabbak nyilván megvárják, amíg több kutatási eredmény vagy egyéb információ áll rendelkezésünkre. Az allergiások pedig nagy valószínűséggel a jövőben sem fogják kedvelni a parlagfüvet, még akkor sem, ha az allergia valódi oka és gyökere nem elsősorban a növényekben keresendő, de ez már egy másik cikk témája lehet.
Források, hivatkozások:
(1) http://publicatio.bibl.u-szeged.hu/3094/1/2063727%20Kiss_Gyogyszereszet-2012-09.pdf
(2) https://www.lewisginter.org/ragweed-this-foe-may-be-a-friend-too
(3) https://patch.com/connecticut/woodbury-middlebury/ragweed-medicinal-benefits
(4) http://naeb.brit.org/uses/search/?string=Ambrosia+artemisiifolia
(5) http://www.ameganet.hu/wp-content/uploads/2012/02/Istenek_eledele.pdf
(6) http://naeb.brit.org/uses/search/?string=Ambrosia+ambrosioides
(7) http://naeb.brit.org/uses/search/?string=Ambrosia+acanthicarpa
(8) http://www.plantsoftheworldonline.org/taxon/urn:lsid:ipni.org:names:11053-2
(9) https://phibeearomatics.com/aromatherapy-article-slimleaf-ragweed.html
(10) http://www.eattheweeds.com/ragweed
(11) https://mek.oszk.hu/05200/05218/05218.pdf
(12) https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/?term=ambrosia+artemisiifolia
(13) https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/31009220
(14) https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/29319784
(15) https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/24267469/
(16) https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/25764487
(17) https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/29417231
