Dark Mode On / Off

Nincs vállalkozó, kevés nádat aratnak a Balatonnál

kevés nádat aratnak a balatonnál

A Balatonnál az idén is jóval kevesebb nádat aratnak le, mint amennyi szükséges lenne, mert a munkát az Országos Vízügyi Főigazgatóság eszközök híján saját maga nem tudja elvégezni, ugyanakkor egyre kevesebb a nádvágással foglalkozó vállalkozó.


Az OVF közlése szerint telente 200-300 hektárnyi nád learatása lenne indokolt a Balatonon, de géppark hiányában ennek az idén is csak a töredéke teljesülhet. A tó körül 1200 hektárnyi nádas található, amelynek megújulása érdekében, illetve vízminőség-védelmi okokból a harmadáról-negyedéről telente le kellene vágni az elszáradt növényt.

Tavaly mintegy 29 hektárról sikerült learatni a nádat, illetve 47 hektár vágására adtak ki mederkezelői hozzájárulást önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, magánszemélyeknek.

Saját nádarató gépet szeretnének

Ez utóbbiak az idén is hasonló nagyságrendben kértek, gyakori ugyanakkor a szabálytalanság: két évvel ezelőtt például egy szakmai megállapítás szerint a téli nádaratásra engedélyt kérők mintegy fele irtást végzett aratás helyett az üdülőrégióban. 
A vízügy évek óta szeretne saját nádaratógépet, amihez pályázat útján próbálnak forrást szerezni. 

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE HASZNOS TARTALMAKÉRT!

Ajánlott cikkek

What Our Clients Say
53 vélemény

Minden bio növényi recept egy helyen, amire csak szükséged lehet – könnyen emészthető formátumban, informatív, egyszerű. 

Kérd díjmentesen most!

Töltsd le most díjmentesen!

Mindössze a keresztnevedre és email címedre lesz szükségünk:

Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre és a letölthető kiadványokra.

Hiba történt a kérés elküldése közben. Kérjük, próbálja újra.

Kertportál - Topor Erika naturkertész, okl. kertészmérnök az által ad ezen az űrlapon megadott információkat arra használjuk, hogy kapcsolatba lépjünk veled, valamint frissítéseket és marketinganyagokat biztosítsunk.
×