Frangipanifa

(Plumeria acutifolia)

Rendszertani helye:
Plantae (Növények)
Tracheobionta (Edényes növények)
Magnoliophyta (Zárvatermők)
Magnoliopsida (Kétszikűek)
Asteridae (Csövesvirágúak)
Gentianales (Tárnicsvirágúak)
– Apocynaceae (Meténgfélék)
Az Apocynaceae családhoz tartozó egyik nemzetség:
– Plumeria

Története:
Őshazája Közép Amerika, az Antillák és a Karib tenger szigetvilága. Szubtrópusi és trópusi vidékeken mindenütt elterjedt. Dél- és Délkelet Ázsiában (Ceylon, India) gyakran ültetik templomkertekben, pagodák elé, ezért a pagodafa elnevezést is használják. Ez a név azonban hivatalosan a Japánakácra (Sophora japonica) érvényes.
Virágai különös illatot árasztanak, ezt az illatot Frangipáni olasz mesternek sikerült előállítani ezért a növényt frangipani fának nevezik. De volt egy Frangipáni nevű utazó is, aki Kolombusz korában hajózott a Karib tenger szigetei között. Kapcsolatba hozható az elnevezés a francia Frangipani márkival, akiről az illatosított kesztyűket Frangipani- kesztyűknek nevezik.
Nemzetségnevét Charles Plumier francia botanikusról kapta, aki Karib tengeri utazásai alatt felfigyelt erre a különösen szép növényre, és csodálatos illatú fehér és krém-sárga szirmú virágára, hosszúkás, nagyméretű, (20-50 cm) levelű cserjére, fára. Lilás bordó virágú változat is előfordul. Hajtását vagy levelét megsértjük akkor hófehér tejnedvet ereszt, ami mérgező hatású. Örökzöld, de száraz évszakban lehullatja a lombját, majd csapadékos időben gyorsan kifejlődnek a levelek, majd a virágok is.
Könnyen szaporítható, ha a dugvány metszési felületének nedvfolyását agyaggal, vagy lakkal sikerül időben lezárni. Mérsékelt égöv alatt fagyérzékeny.

Járainé Komlodi Magda (1990): Növényi csodák címü könyvében írja: Ha sima, zöld hajtása vagy levélnyele megsérül, sürü, hofehér tejnedvet ereszt, ami a szervezetbe jutva igen veszélyes, mert mérgezö alkaloidokat tartalmaz. Külsöleg használva viszont gyogyhatásu. Shakespeare Rome és Julia történetében ettöl a méregtöl vált tetszhalottá Julia:
E kis virágszál gyenge levele
Méreggel és balzsammal van tele.
Szagold – s szived gyönyörtöl ittasul,
Izleld – s szemedre örök éj borul.
Két ellenséges király táboroz
Emberben, füben: a Jó és a Rossz.