Dark Mode On / Off

Takácsatka a leanderen: mihez kezdjünk?

takácsatka leanderen Kertportál Magazin és Webshop

Gyakran kapunk olvasói leveleket, most a takácsatka leanderen lévő kártételéről érkeznek be a képek sokasága. Nézzük is meg, hogy mit tudunk vele kezdeni!

Amikor ránk írtok, hogy szürkés a leander levele, de nem küldtök képet, akkor abból még mi nem fogjuk tudni egyértelműen, hogy mi a probléma. Így ilyenkor megkérjük a kedves Olvasót, hogy szaladjon egy fénykép erejéig oda a növényéhez és kapja lencsevégre az ádáz ellenséget vagy az okozott tüneteket. Így tett Alíz is, aki a fent látható képet küldte be nekünk utána és azonnal látszott is az egyik alapprobléma. Takácsatka a leanderen!

De mielőtt vegyszerekkel nekiesnénk a növénynek és a kártevőnek, érdemes még pár kérdést feltennünk, mert bizony a takácsatka megjelenése és ilyen fokú elterjedése sem véletlenekből fakad.

Teleltetési körülmények

A takácsatka és véleményünk szerint minden más kártevő is akkor tud nagy gondot okozni, ha a növényeink le vannak gyengülve. Mit értek ez alatt?

Ha a teleltetésnél nem jó a hőfok, netán nem megfelelően van öntözve a növény, túl kevés a fény, nagy a hőingás (és azért a lista elég hosszú, pl. a szezonban hogyan pótoltuk a tápanyagokat vonalig), akkor a növény legyengül és fogékonyabb is lesz a megbetegedésekre.

Amikor a leander télen takácsatkás lesz, az tipikusan onnan indul, hogy túl korán hoztuk be a teleltetésbe és a teleltetőben is laknak olyan példányok, melyek azonnal fogvicsorgatva rárontanak a növényekre.

A másik ok az, hogy a hajtások, levelek között nem tud jól járni a levegő. Jó rejtekhelyek alakulnak ki, ergo nem volt megfelelően metszve a növény.

Másik irány a kérdéseknél arra irányul, hogy ismerjük-e egyáltalán a takácsatkákat?

Mit kell tudni a takácsatkákról?

A takácsatkák apró, 1-3 mm körüli, pókszerű, narancssárgás, szúró-szívó szájszervű állatok. Többnyire szabadszemmel is látható, de kézi nagyítóval biztosan. A levelek fonákán élnek, így ha csak felülről nézzük a növényeinket, akkor nem is vesszük őket észre sokáig. Általában nagy számban vannak jelen és gyakran szövedéket is fejlesztenek (innen is kapták a nevüket). Szívogatásuk hatására a zöld leveleken apró, tűhegynyi ezüstös színű foltok képződnek – ezért látják a kiskertészek is ezüstösödő levélnek eleinte,  a fiatal levelek deformálódnak, majd idővel elszáradnak. A hajtásvégi fiatal, zsenge levelek a legnagyobb kedvenceik. Lágy- és fásszárú növényeken egyaránt károsítanak a takácsatkák, hazánkban gondot okoz a paprika-, bab-, uborka-, szamóca-, alma-, szilvatermesztőknek is, gyakran hívnak minket is szemrevételezni az ültetvényekbe a takácsatkák megjelenése miatt.

A takácsatka a száraz meleg körülményeket kedveli. Tipikusan ezért a nyári kánikulában és aszályban jelennek meg, ilyen körülmények között rendkívül gyorsan fel is szaporodnak. Egy nemzedék akár 2-3 hét alatt kifejlődhet. Ha megjelent, viszonylag nehéz őket eltántorítani növényeinktől, mert sok szer már nem is elég hatékony ez esetben.

Vegyszerek nélkül is lehet védekezni?

Bár sok vegyszerre már érzéketlenek, azért mégiscsak egy szívogató állatról beszélünk, így a felszívódó szerek lesznek az elsők, amit a gazdaboltok ajánlani fognak.

Viszont léteznek bio megoldások is és mondjuk úgy, technológiai lehetőségek is. A levelek nedvesítésével a takácsatka életkörülményei nem lesznek optimálisak és nagy eséllyel el is költözködnek tőlünk.

A más megszívogatott levelek sajnos nem fognak rendbe jönni. Ilyenkor jön a tápoldatozás és egyéb lehetőség, hogy a növényt felerősítsük.

Sokat teszteltük a neem olajat is már a kertészetünkben és az is szemlátomást megoldást jelent a legtöbb szívogató állatnak, bár nem növényvédőszer. Bár a legtöbbször levéltetvekre és gyapjastetvekre vetettük be.

TIPP: Ha olvasóként növényvédelmi kérdést küldtök be, készítsetek minél jobb, éles képet, a növény leveléről, fonákáról is. Úgy mi is sokkal pontosabb határozást tudunk adni. 🙂

Tápanyagozás: Mi mást látunk még?

A legtöbb esetben és itt is a legyengült növény is jól látható. A nem megfelelő tápanyag-utánpótás mindig magával hordozza a gyengültséget és a betegségek megjelenését.

Mivel a leander (Nerium oleander) egy nagyon vízigényes, dézsás növény a nyári időszakban, így legalább a heti egy, speciálisan a mediterrán növényekhez, leanderekhez való tápanyagozást javasoljuk.

A sok öntözés kimossa a talajból a tápanyagokat és a növény is elhasználja hamar őket. Legelső észrevehető tünet, amikor a levelek már nem olyan fényesek, elkezdenek tompák lenni. Ekkor még beöntözve vagy lombtrágyával bátran megoldhatjuk a helyzetet.

HA TETSZETT ÍRÁSUNK, OSZD MEG BARÁTAIDDAL, ISMERŐSEIDDEL IS FACEBOOKON VAGY INSTAGRAMON

KÉRDÉSED VAN? FÓRUMUNKAT A FACEBOOKON TALÁLOD!

MÁR A YOUTUBE-ON IS! IRATKOZZ FEL!

Varga Szabolcs

Varga Szabolcs

Agrármérnök, szaktanácsadó
Gyümölcsfák metszés-specialistája

Ajánlott cikkek