A szökőkutakat imádja szinte mindenki. Bár a kisgyermekesek rémálma lehet, mert sosem tudni, hogy a gyerkőc mikor mászik bele és lesz tőle csupa víz, mégis azt gondjuk a szökőkút szép és bár nem túl hasznos, mégis minden kertbe kell egy!
Ha már van kerted, de még nem tudod milyen vízzel teli csodaremeket helyeztess el benne, akkor itt a nagy lehetőség, hiszen az idei Construma Kert 2015 kiállításon a saját szemeddel győződhetsz meg arról milyen nagyszerű és sokféle szökőkút építhető!
Gondolom azt nem is kell mondani, hogy a kiállításon számos olyan ötlet lesz, amit nemcsak megvásárolhatsz, de teljes telepítéssel együtt meg is rendelhetsz.
A tavalyi években a legnagyobb sikert a Kupferreich rézmadarai (Hebe, Hurgya és Berzenke) aratták, így idén is várhatóan gyönyörködhettek bennük is! A madarak gyártójával és feltalálójával korábban már készítettünk cikket, melyet ITT OLVASHATTOK.
(Látkép a tavalyi standunkról, ahol a két elvetemült házörző-madár vizet köpköd)
Ezen kívül lesznek még falból kifolyó vízfolyamok, párafüggönyök és rengeteg vizes találmány.
Ha nagy a kert, akkor érdemes mindenképpen valami vízfelületet kialakítani benne, hiszen a mikroklíma csak javul tőle, a nyári nagy kánikulák is elviselhetőbbek lesznek a párásabb kertben. Arról már nem is beszélve, hogy úszótavakat is megálmodhatunk, ami szinte a természetes tavakhoz hasonló, úszásra és kacsaúsztatásra is egyaránt alkalmas.