A napokban feltűnt a hír és egyre több portál foglalkozik azzal a ténnyel, hogy a volt Kertészeti és élelmiszeripari Egyetemet teljesen szétszedik, tönkreteszik. A Kertportál.hu egyik alapvető szemlélete az, hogy nem folyik bele semmilyen politikai dologba, most viszont egy minket is érintő eseményt osztunk meg.
Az Index.hu-n megjelent írást idézzük:
Eladják a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusát, a befolyó pénzt pedig a budai Vár újjáépítésére fordítja az állam, értesült a Vs.hu.
A portál információi szerint a kertészettudományi kar Gödöllőre kerülhet a Szent István Egyetemre. A tájépítészeti kar egyik része a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemhez, másik része a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez kerül. Az élelmiszer-tudományi kar Hódmezővásárhelyre, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára és/vagy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre költözhet.
A kiköltözés után az értékes Villányi úti ingatlanegyüttest a hozzá tartozó 7,3 hektáros arborétummal együtt értékesíti az állam. A Vs. hu meg nem erősített információi szerint a vételárat a kormány a budai Vár rekonstrukciójára, a Hauszmann-terv megvalósítására fordítja.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a lapnak azt válaszolta, hogy a magyar felsőoktatás strukturális átalakításáról a Fokozatváltás a felsőoktatásban című stratégia tartalmaz részletes információkat. Az egyes intézmények és karok átalakítására vonatkozó javaslat egyeztetése még nem kezdődött el.
Szerdán fél egyre a három budai kar dékánja dolgozói fórumot hívott össze a budai campusra.
Agrár országként és kertészmérnökként eléggé rosszul érint minket is ez a változás, nem beszélve a Budai Arborétum hatalmas növénytáráról, ami gyakorlatilag olyan fajok és fajták gyűjteménye, mely szinte egyedülálló az országban. Mit ér egy kertészeti oktatás megfelelő infrastruktúra és háttér nélkül? Mit ér akkor, ha a vizsgára való felkészüléskor csak könyveket bújnak majd a hallgatók, és nem kint a növények között ismerkednek a fajokkal?
Sok gondolat kering itt a szerkesztőségünkben ülők fejében is, és keressük a módját, hogyan adjunk hangot rosszallásunknak anélkül, hogy bármilyen politikai töltete legyen. Bár ez utóbbit ebben az esetben nehéz megállni, de megtesszük.
Sem háttértanulmány, sem semmilyen döntés nem született a Corvinus Egyetem budai campusának feldarabolásáról és eladásáról. – ezt mondta az Indexnek Palkovics László felsőoktatási államtitkár arról a kedden bombaként robbant hírről, hogy eladják a Corvinus Egyetemhez tartozó egykori kertészeti egyetem területét. A Vs.hu azt írta, hogy az ottani karokat más egyetemekhez csatolják, a befolyó pénzt pedig a Budai Vár felújítására fordítják. Később a Miniszterelnökség azt a részt cáfolta, hogy a felsőoktatás átalakításával összefüggő döntés, vagy tervezet és a Budai Vár rehabilitációja között bármilyen összefüggés lenne.
Egy petíció aláírására kérünk mi is mindenkit, amit az oktatási intézmény megmentéséért hoztak létre.
Aki úgy gondolja, hogy ez segíthet, az kérjük írja alá online. Ha tudtunkra jut,h ogyan lehet megmenteni az egyetemet, természetesen közzé tesszük azt is!
A petíció itt érhető el: