Dark Mode On / Off

Feltalálták a szexbiztos ágyat!

A hétköznapi rohanásban mire hazaérünk, sokszor csak arra vágyunk, hogy beboruljunk az ágyba, reggel mégis összetörve ébredünk. Mire van szükség a pihentető alváshoz?

A jó alvás az egészségünk egyik alapeleme. A jó alvás érdekében számos együttes tényezőnek szükséges összehangoltan működnie.

A rendszeresség, a rutin és a jól berendezett hálótér mindennek a kulcsa. Fontos tudnunk, hogy milyen lényegi kritériumoknak kell megfelelnünk, hogy alvásunk kellően pihentető legyen. Mik a jó alvás illetve a pihentető alvás tényezői?

A jó alvás egyik és legfontosabb tényezője: a rendszeresség

A kisbabák sokszor és sokat alszanak, de ez inkább több rövidebb idejű sziesztából, szundításból áll. Lassan, fokozatosan tanulják meg az adott kultúra alvási szokásit, családjuk alvásrendjét. A kicsiknél jól működik, rutinszerűen az esti fürdés, mese és lefekvés rendszere. Ez a rendszeresség, a mindennap ugyanabban az időben történő alvás és ébredés váltakozása ragyogóan illeszkedik agyunk 24 órás biológiai órájához, garantálja a pihentető alvást és a könnyű ébredést. Ezt a sémát ajánlott tehát felnőtt korban is követnünk.

A jó alvás második szabálya: a rutin

Azoknak a tevékenységeknek hatására, melyek agyunkban összekapcsolódnak az elalvás fogalmával, elménk készség szinten engedelmeskedve kisebb teljesítményre kapcsol, mintegy felkészül a pihenésre. Vagyis: alakíts ki rendszeres esti ?álommenetrendet?, mely elősegíti a gondtalan álomba merülést!

Tipp:A lefekvés előtti fél órát szenteld testednek-lelkednek! Végy egy forró, illatos gyógynövényfürdőt ? legjobb a levendula, csodálatosan nyugtató és feszültségoldó ?, mely ellazítja izmaidat, elmédet nyugtatja, s hallgass lágy zenét, relaxálj! A lazító fürdő és andalító zene mellett, ágyba bújás után olvashatsz keveset, vagy tévézhetsz, de okvetlen kerüld a túlzottan felkavaró, elgondolkodtató műveket, maradj inkább a könnyed, szórakoztató olvasmányoknál, műsoroknál!

A pihentető alvás harmadik tényezője: az ideális hálótér

A nyugalmas környezet létfontosságú a jó alváshoz. Az ideális hálószoba besötétíthető, hűvös, nem párás, de csendes. Harmonikus és letisztult formák, kellemesen nyugtató színek jellemzik, melyek segítik az ellazulást, a gyors álomba merülést.

Hálószobánkat a pihenés “szentélyévé kell alakítanunk, hogy abban a pillanatban, ahogy oda belépünk, agyunk a pihenésre, alvásra asszociáljon, s megkönnyítse számunkra a nyugodt, zavartalan alvást.

Ha ennek a hadseregnek ellenállt a keret, akkor nekünk is kell egy ilyen!

A pihentető alvás negyedik legfontosabb eleme: a jó ágy

A tárgyi feltételek legfontosabbika, hisz nap, mint nap testközelben vagy ?vele? ? rajta áll vagy bukik az éjszakád.

Amikor ágyakról beszélgetünk, hogy ki milyet szeretne, legtöbbször azt halljuk, hogy baldahinosat, kihúzható kanapét, kovácsoltvas ágyat stb. Ezek azonban mind olyan jelzők, mely az ágy külső megjelenésére, esztétikumára utalnak, nem pedig arra, amitől az ágy valóban kényelmes éjszakai hálóhely lesz.

Röviden az ágyad legyen stabil, tisztítható és ne tartalmazzon káros anyagokat.

A személyre szabott, jó alvást biztosító fekhelyek két fő alkotórésze funkció szempontjából az ágykeret és az ágybetét. Az ágykeret alapvetően az esztétikumot szolgálja, a háló hangulatát befolyásolja – tudod, ettől esik hanyatt a szomszédasszony, és fogja el a sárga irigység, amikor átjön hozzád jobbulást kívánni a téli influenza idején. A keret tehát a dizájn, kényelmedről az ágybetét gondoskodik.

Az ergonómiai tervezésű ágybetét független a kerettől, jellemzően egy, a test számára rugalmas alátámasztást nyújtó tartószerkezetből és a kényelmet adó matracból áll.

Az ágybetétek kialakítása rendkívül sokféle, gondolj csak a vízágyakra, rugós betétekre, hideghab, vagy emlékező matracokra.

A tabutémának számító témakörrel is össze sikerült futnunk. Van egy speciális ágytípus, amit a boltjukban találtunk. Mitől szexbiztos egy ágy? Megoldást jelen a szomszédból átszűrődő nyikorgások ellen?

Az ágy szerkezetének anyagvastagsága, csapolások száma, rögzítő csavarok mennyisége., bordasor alapanyaga  mind befolyással van az ágyak tartósságára.

Amikor a SZEXBIZTOS ÁGYAKAT® megalkottuk egy fontos dolog lebegett a szemünk előtt. Az ágy nem szakadhat le, nem eshet szét, nem törhet szét az ágyrács. Az embereknek nem szabad elrontani a pihenését, a kikapcsolódását, ezért úgy döntöttünk, hogy szembe megyünk a konkurencia magatartásával és nem kezdjük el vékonyabbá, silányabbá tenni az ágyainkat – csak azért, hogy pár Forinttal többet keressünk rajta.

Ennek a folyamatnak a végén született meg az ország egyik legstabilabb ágy családja – ha nem a legstabilabb.

Mivel várják az OTTHON Design látogatóit az idei, 2015-ös kiállításon?

Ágyak, matracok, gyapjú ágyneműk, párnák, akciós áron megvásárolható Visco memory párnákkal.

Érdemes meglátogatni minket, mert amennyiben felkeresik standunkat és válaszolnak néhány alvási szokásokkal kapcsolatos kérdésre, megnyerhetik 30db ajándékunk egyikét, vagy a 350 000,- Ft értékű, személyre szabott „hálószobát”. (ágy, matrac, párnák, stb…)

Ajánlott cikkek

What Our Clients Say
66 vélemény

You have successfully subscribed to the newsletter

Hupsz....valami elromlott. Kérjük, próbáld újra! :)

A Kertportál az általad ezen az űrlapon megadott információkat arra használja, hogy kapcsolatba lépjünk veled, valamint frissítéseket és kertészeti tippeket küldjünk neked.