Félelem és felelősségvállalás

Mindennapi megtörtént esetek ezreit lehetne felhozni, amikor a félelmeinkről és a felelősségvállalás hiányáról beszélünk. De vajon összefügg-e a kettő és szándékosan nem vállalunk-e felelősséget?

Rögtön az elején le kell szögezzük, a félelem “csodákra képes”. Ezek a csodák sajnos nem pozitívak (már ha vannak jó és rossz dolgok).

Ha végiggondoljuk egy napunkat, akkor sok példát tudunk rögtön hozni, hogy mennyi mindentől félünk. De arra is példákat hozhatunk, hogy mennyi mindent kérnek tőlünk számon, mennyi mindenért felelünk, és milyen tetteinkért kell felelősséget vállalni. Gyakorlatban bebizonyítható, hogy ha reggel kapok 20 elvégzendő feladatot a munkahelyemen, természetesen mindent aznap kell elvégezni. Szépen sorba veszem, mégis van egy-két dolog, ami nem olyan gyorsan elvégezhető, akár többnapos feladat lenne, máris aggódok: Vajon belefér-e az időmbe? Vajon le kell-e a délutáni programom mondani miatta? Vajon mikor fogják számon kérni tőlem, elvégeztem-e mindent, vagy hagyhatom és csak nem derül ki….? Számos kérdést felteszünk, még akkor is, ha nem mondjuk ki, tudatunkban ott lebegnek ezek a kérdések. Idegesítjük magunkat, rágjuk magunkat a kérdések felmerülése miatt, a megoldandó feladatok sokasága miatt. Eljön a pillanat, amikor elfelejtünk egy tennivalót. A tennivaló odázódik, napról-napra csak toljuk magunk előtt, majd végül elsikkad, elfelejtjük.

Történetünk itt lesz érdekes. Elfelejtettünk valamit és ezt majd egy hónap múlva számonkérik rajtunk. Ki ezért a felelős? A sok más munkánk? Az, hogy valaki hátráltatott bennünket – vagy úgy érezzük, nem adott elég információt nekünk ahhoz, hogy elvégezhessük a feladatot? Rögtön elindul a “Hogyan tudom kihúzni magamat az “elfelejtettem-felelőssége” alól.

Sajnos a legjobb, legbecsületesebb emberekkel is előfordul, hogy ilyenkor bekapcsol bizony a félelem, ami azt eredményezi, hogy elindul a felelősség áthárítása folyamat. Nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy nem első gondolatuk azon morfondírozni, hogy hogyan valljam be a főnökömnek, hogy igaza van, és kiment a feladat a fejemből. Ugye igazam van?

Tudom, hogy igazam van. Velem is előfordult már nem egyszer, hogy a félelem bekapcsolt olyan funkciót, hogy rögtön “letúrjam magamról” a felelősséget: “Hiszen nem magyarázta nekem el eléggé, mit és hogyan kell csináljak, én azért nem végeztem el a feladatomat!”

Valójában ez egy félelemből adódó felelősség áthárítás, amit a rettegés (a következmények miatt) jelentkezik.

A történet, melyet felvázoltam napi esemény, és mindenhol előfordul. Pont a mai nap szülte, így gondoltam tanulságként vagy esettanulmányként leírom, hátha gondolkodóba ejtek másokat is.

A helyzet akkor fokozódik, amikor valami anyagi (vagy más érdekünk) is fűződik az elvégzett feladathoz.

Amikor egy csoport (legyen ez munkacsoport, kollégák) egyforma feladatokkal lesznek megbízva, mint például: Tanuljunk meg egy rendszert közösen használni, mert majd egyszer bevezetésre kerül, akkor ez mindenkire egyenlő módon hárul, mint kötelező feladat. Egy darabig nem jár felelősséggel, mindenki annyit foglalkozik a feladattal, amennyit ideje és lelkesedése (és a kötelességtudata) engedi. Majd jön egy nap, amikor valakik több ismeretet szereznek ebben a rendszerben, míg mások ki sem nyitották, így teljesen idegenkedve néznek a rájuk váró helyzetre. Jön a fordulópont: anyagi érdek jelentkezik. A fizetéseket attól teszik függővé, hogy ki használja és ki nem a rendszert. Ez ideáig teljesen természetes és megszokott metódus. A gyakorlási idő – amíg egyenlő eséllyel tanul mindenki, élessé válik. Rögtön bekapcsol egy furcsa helyzet, a félelem. Aki eddig nem ismerkedett az újdonsággal, annak hirtelen egy sokkhatás lesz az újdonságnak tűnő dolog bevezetése, és még anyagi kötődése is lesz hozzá! Hoppá! Felelős a tetteiért: ha használja, jutalmat kap, ha nem használja, nem kap vagy levonást kap. Vajon ki a felelős, ha ő nem tudja használni? Ha a félelem faktor nem kapcsolna be, nyilván azt válaszolnánk: “Oh, hát akkor itt az idő, hogy próbálgassam használni, max ha rosszul csinálom, kijavítom, de látják, hogy próbálkoztam” De ha van félelemfaktor, akkor másképp mutat a válaszreakció: “De nekem nem mutatta meg senki, hogyan működik! Bezzeg ők értik, és nem mondták el nekem!” Hibáztatás elindult: ki a hibás azért, ha én nem kapok jutalmat?

Csalafinta helyzet, és elgondolkodtató. A hétköznapi életünk tele van ilyen helyzetekkel, mint a fent említett mai szituáció, csak a kérdés az, mikor vesszük észre, és csípjük fülön a helytelen reakcióinkat.

Ha tudatosan figyeljük a különböző válaszreakcióinkat, érzelmeinket a hétköznapi működésünk során, akkor hamar észre fogjuk venni, hogy melyik részünk kapcsol be, és melyek alapján hozunk sokszor olyan hibás döntéseket, mint például a felelősség áthárítása.

Talán elsőre furának tűnhet, de sokkal több feszültséget, belső stresszt okoz, ha a felelősségeket áthárítjuk. Ha nyíltan odaállunk a helyzet elé, és azt mondjuk: “Nem volt időm vele foglalkozni. Elfelejtettem a tennivalók rengetegében.”. Ez egy tiszta, és őszinte megnyilvánulás, és vállaltuk a felelősséget tetteinkért, és a felelősségre vonás is sokkal kisebb, mintha még valakit bevonunk a történetbe és próbáljuk rátolni a mi “elfelejtésünket, lustaságunkat, stb.”. A belső feszültségek mind magánéletben, mind munkahelyen ezekből a nem vállalt felelősségekből adódnak a legtöbb esetben.

A fenti gondolatmenetből látszik, hogy sokszor tetteinkért nem szabad akaratunkból nem vállaljuk a felelősséget, hanem egy rossz beidegződés, és egy téves védekezési reakció indítja el azt a stresszfaktort, ami hosszútávon semmiképpen nem kifizetődő. A rossz beidegződés sokféle lehet. Ha gyermekkorunkban sokszor kértek számon rajtunk olyat, amihez semmi közünk nem volt, vagy sokszor kaptunk ki amiatt, hogy elfelejtettünk valamit, akkor ez sajnos “természetes folyamat”.

 

Hogyan oldjuk meg a belső feszültséget és a rossz beidegződéseket?

A legegyszerűbb a legnehezebb feladat egyben. Egyszerűnek hangzik, mégis kivitelezni komoly erőfeszítésbe telik (az elején). Minden félelmünknél tegyünk fel egy-két kérdést magunknak:

– Mitől félek?

– Mitől ijedtem most meg?

– Mi lett volna a dolgom/kötelességem/megbízásom/tettem, ami miatt kialakulhatott a feszültség bennem?

– Valójában miért nem végeztem el? (Tényleg csak rajtam múlt, vagy közben másokra kellett szó szerint várnom?)

– Mit kellene tennem? (Bevallani, hogy elfelejtettem, és bepótolni a lemaradást, vagy jelezni, hogy már késő ugyan, de én elfelejtettem)

– Hogyan oldható meg a helyzet? (Utólag elvégezni/ elég csak jelezni a “tévedésünket” / segítséget kérni…stb)

– Mi a várható következmény? (Többnyire maximum egy “ejnye”, vagy ha anyagi vonzata van a dolognak, akkor azt a hiba elkövetésekor is többnyire tudtuk már, tehát nem váratlan esemény).

 

A fülön csípés fontos! Csípd magad fülök, ha hasonló helyzetet élsz meg, amikor bekapcsol a félelem. A félelem sokféle „különprogramot” indít el, melyekből csak párat említve:

– nem figyelsz oda vezetés közben, mert ezen rágódsz

– feleslegesen idegeskedsz, amit ráadásul magaddal is viszel a következő helyre (munkahelyről a családodhoz, családodtól a munkahelyedre, egyik tárgyalásról a másikra, és így tovább…)

– még mélyebbre süllyedsz a félelmeidbe, és már olyan következményeken is töröd a fejed, ami valójában csak fikció.

Tehát a legfontosabb, hogy vedd észre magadon, hogy ilyen helyzetben vagy és amint lehet, vállald a felelősséget! A nyugodt és kiegyensúlyozott élethez ez is hozzátartozik, szerves része és elkerülhetetlen. Minél több “különprogram” fut, mint a félelem, a felelősségek áthárítása, annál jobban kizökkensz a valóságból, a Most megéléséből. Csökken a koncentrációd, nő a reakcióidőd (pl. vezetés közben), csökken a kreativitásod, beszűkül a látótered (nem veszel észre lehetőségeket, helyzeteket, útvonalakat, stb..), de a listát még sorolhatnánk a végtelenségig. Talán ennek az egésznek a legalja, amikor a rengeteg félelemmel megtelítve az önbizalmunk, önértékelésünk is annyira lecsökken, hogy már csak magunkat sajnálgatjuk a kialakult életünk miatt és ezt a sajnálkozást, utálkozást várjuk másoktól.

Fülön csípésre fel! Élj a lehetőséggel, hogy boldogabb, kiegyensúlyozottabb és mások szemébe megbízhatóbb legyél!