Nem szeretjük a bulvár híreket, de ez valahogy kicsit más. A NÉBIH oldalán jártunk, és erre a cikkre bukkantunk, nem árt ha tudjátok, illetve tanulságként is levonható: Mindig nézd meg, mit eszel és előrelátóan érdemes önmagunkról gondoskodni.
„Betonkeverőben készítettek nagy mennyiségű gyrost egy budapesti üzemben, ahonnan számos fővárosi gyrosohoz szállítottak termékeket. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) zár alá vette a helyiségeket és 22 tonna termék megsemmisítését rendelte el.
Egy pest megyei húsnagykereskedést ellenőrzött december elején a NAV Pest Megyei Adóigazgatóságának megkeresésére a Nébih kiemelt ügyek igazgatósága (KÜI). A Nébih közleménye szerint a nagykereskedés mögötti épületben engedély nélkül működő gyros előállító üzemet is felfedeztek az ellenőrök. Az ott dolgozók az ellenőrzés megkezdésekor elmenekültek a helyszínről. Az üzemben rossz higiéniai körülmények között, betonkeverőben készült nagy mennyiségben a gyros. A fellelt dokumentumok alapján számos fővárosi gyrososhoz szállítottak az üzemből.
A húsnagykereskedés ellenőrzésekor a Nébih szakemberei jelöletlen és nem nyomonkövethető termékeket találtak, emellett megállapították, hogy az üzemben a bontási, darabolási tevékenységről nem vezettek dokumentációt. A jelöletlen baromfi termékek Lengyelországból érkeztek EKAER szám nélkül, míg a lefoglalt marhahúsok termékeknek a nyomonkövetése nem volt megfelelő.
A Nébih KÜI valamennyi helyiséget hatósági zár alá helyezett és elrendelte az ott fellelt 22 tonna baromfi, pulyka, marha-hús, joghurt és fűszerek megsemmisítését. Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható.
A betonkeverős üzemről a Nébih ezt a videót készítette:
Reméljük sokakat meggyőztünk arról, hogy érdemes magunkról gondoskodni, és házi készítésű ételeket fogyasztani…