Dark Mode On / Off

Behozva a lemaradást

A permakultúra mentette meg a szezonunkat.

A Kertportál Major nagy költözésben volt az elmúlt időszakban. Az áttelepítés a zöldségtermesztési felületeket is érintette, és mivel mindent – egyelőre – szabadföldön termesztünk, így a késői telepítés (május vége, június közepe) nagyban nehezítette a helyzetet. De mégis megtaláltuk azt a technológiát, amivel a szezon megmenekült és behozták a növények a lemaradást.

Permakultúra és mélymulcs technológia

A két technológia nagyjából hasonlít egymásra, de nem ugyanazok. Mivel nagy csúszásban voltunk, így mindent azonnal kellett végezni, trágyahordás, szalmázás és ültetés. Szemernyi idő sem volt a trágya humusszá alakulására. Így mentünk bele az idei szezonba.

Aligha lehet elképzelni, hogy egy ilyen területre édenkertet lehet varázsolni alig egy hónap alatt. Pedig sikerült, és ennek megoldása a permakultúrás gazdálkodás lett.

Rengetegen írjátok Olvasói levelekben, hogy nagyon rossz a talaj nálatok, és nem lehet benne gazdálkodni. Nálunk poszahomok van. Nyáron tűzforró, humuszmentes (!). Mióta itt gazdálkodunk gilisztát egyet sem láttunk… Emellett az első szél felkapja és arrébbviszi, tehát a bakhátazás rengeteg időt vesz el – másoknak. Nekünk bizony ez sem.

Mivel a biológiai növényvédelem hívei vagyunk a vegyszeres gyomírtás élből ki volt lőve. A frissen megérett szarvasmarhatrágyát a gyomos talajra szórtuk ki, vagyis a 350 mázsa szarvasmarhatrágyát szétvasvilláztuk. Kapálni nem volt időnk, mielőtt megkérdezitek, miért nem kapáltunk. Idő, idő, idő – hiszen itt 2500 nm-t kellene felkapálni.

Tehát levilláztuk a trágyát a terület nagy részére, jó vastagon. Majd beöntöztük és ment rá egy adag szalma és újra beöntöztük. A gyomok kiégtek a trágyától, a szalma visszatartotta a vizet. Így kezdődött a haszonnövények ültetése, melyet már télen magról, palántáról előneveltünk.

A vetőburgonyát június első hétvégéjén vetettük, és itt már másfél hetesen ekkora nagy hajtásokat kaptunk (5-10 cm). Természetesen mind a szarvasmarhatrágya, mind az ültetéskori árasztásos öntözés megtette hatását. Azóta viszont csak kétszer volt öntözve, egészen július 2. hetéig. Az első virágok június végén jelentek meg.

Június végéig rengeteg változás történt a területen, a palánták csodálatosan megeredtek, a szemünk láttára cseperedtek, és nöttek a paradicsomok. Az első koktélparadicsomok is elkezdtek színesedni.

Az első dísztökök is megjelentek, és folyamatosan virágoznak a tökök, cukkinik, dinnyék.

Gyomlálás

Másfél hónappal a telepítés után kellett először gyomlálni, de akkor is ezt a hatalmas területet alig egy órácska alatt végiggyomláltuk úgy, hogy közben felkötöztük a paradicsomokat, megkacsoltuk őket, legyűjtögettük a burgonyabogoarakat is, illetve megnéztük, hogyan fejlődik minden.

Öntözés

A nyári kánikula magával hozza a rengeteg öntözést is. A permakultúrás termesztésnél az a jó, hogy ha a “normális” sorrendben telepítünk – vagyis ősszel előkésztjük a területet, és csak tavasszal ültetünk, akkor a téli csapadék a talajban tud maradni. A mi esetünkben ez cifrább volt, mert a teljesen száraz homokra tettük rá a trágyát, így hetente egyszer öntözni kellett egy nagyobb vízadaggal a mai napig (kivétel amikor esett az eső).

Öko-logika

Az egymást segítő növények ismeretében ültettük el a növényeket, így az elmúlt másfél hónapban növényvédelmi probléma sem volt. A paradicsomvész ellen Polyversum-ot használtunk, de különösen más védekezésre nem volt szükség.

A cikk hamarosan folytatódik….

Ajánlott cikkek