Dark Mode On / Off

Barack, a gyümölcsök királynője

őszibarack - barack

Az egyik legigényesebb, legkényesebb gyümölcs, de termésének zamata, értéke szinte egyedülálló. A Kína középső és északi területeiről származó, majd a Selyemúton keresztül Perzsiáig is eljutó barack manapság az egész világon megtalálható.

Barack-történelem


Az ókori rómaiak perzsa gyümölcsnek tartották a barackot, ezért is kapta tudományos nevét a “persica”-t. Igazi házi kerti gyümölcsfaj, bár ennek ellenére nagyüzemek is termesztik, mert számos olyan előnyös tulajdonsága van, mely miatt megéri ezzel a gyümölcsfélével foglalkozni. Viszonylag kis helyen elfér, és hozzáértéssel a termésmennyiséget is kifejezetten jól lehet növelni. Igényes gyümölcsfa, évente termőre metszést és zöldmetszésre is szüksége van. Sok fajta fogékony a betegségekre, ezért komoly növényvédelmi tervre van szükség, még a házi kertben is.

Érzékenysége ellenére gyakorta ültetik magánkertekbe is, a barackfák virágzása egyedülállóan szép. Védett kiskertekben kiválóan érzik magukat, de az ország bármely területére telepíthetők, ha nem is egyforma a termőképességgel.

Őszi, kajszi, kopasz, lapos


A magyar nyelvben minden barack a köznyelvben őszibarack, de ez nem helyes így. „Őszibarack” néven említjük összes termesztett és magról kelt változatot, de a kényesebb, általában késői külföldi fajták „francia barack” néven is ismertté váltak. Gyakorlatilag mindkét elnevezés helytelen, mert nem „őszi”, hiszen a fajtától függően nyár közepétől érik, és nem is „francia”, mert a jelenleg is termesztett fajták nagyon sok országból származnak (Olaszország, Franciaország, Kína, USA, Oroszország).

Helyes elnevezése csupán a barack lenne, de ekkor a kajszibarackot például tévesen határoznánk meg. A sima héjú (nem molyhos) őszibarackot nektarin névvel különböztetjük meg, de nagyon sokan használják a “kopasz barack” elnevezést is. A lapos barack kinézetében az őszi barackhoz állna a legközelebb, ízében is arra hasonlít leginkább, csak lapos. Gyümölcsét csészealjhoz, vagy fánkhoz hasonlítják. Húsa rendkívül édes ízű, lédús, olvadó, friss fogyasztásra kiváló.

Külcsín után belbecs


100 g barackban a tápérték a következőképpen alakul:


Az őszibarackban és nektarinban 0,5 g fehérje, 0,1 g zsír és 11 g szénhidrát van. Vitaminokban bővelkedik: E, B1, B2, B6, C B1, B2, C. Ásványi anyag tartalma 4500 mg/100 g gyümölcs.

Kajszi barack esetében a szénhidráttartalom 10 g körüli 100 g érett gyümölcsben. Rosttartalma magas. Cukrok közül többnyire szacharózt tartalmaz. Magas kálium-, foszfor-, magnézium- és vastartalma mellett rendkívül gazdag béta-karotinban is, ami az A-vitamin előanyaga.

A magyar barackpálinka világhírű és ha eddig nem kóstoltuk, akkor érdemes legalább kóstolás szintjén megismerkedni vele. De ha főznénk barackpálinkát, akkor szakkönyvet is tudunk hozzá javasolni.

Leggyakoribb barackfajták


Kajszi barackból a legkedveltebbek a Magyar kajszi (45%), Rózsakajszi (22%) és az óriáskajszik (15%), de fontos fajta még a Harmat, a Ceglédi Piroska, a Mandulakajszi és a Pannónia.

Őszi barackok közül a Dixired, Early Redhaven, Redhaven, Suncrest, Cresthaven és a Michellini a legismertebbek. Nektarinok közül viszont a Red June, Fantasia, Flavortop.

Fehér húsú molyhos őszibarackok között is több piacon is kapható fajta megtalálható, (bár ezek még kevésbé kedveltebbek a sárga húsú társaiknál): Champion,  Manon, Meystar, Michelini.

Érési időt tekintve legkorábban szüretelhető a Dixired és az Early Redhaven: már július második dekádjától élvezhetők az érett gyümölcsök. Az érési sorban a legkésőbbi, mely a sort zárja a Michellini, a teljes érés akár szeptember közepéig is elhúzódhat.

Két magyar hírességünk…

“Piroska”


Piros Nyujtó F. és munkatársai Cegléden szelektálták ki és 1973 óta szaporításra engedélyezett fajta.

Érése 10 nappal a “Redhaven” előtt kezdődik. Gyümölcse közepes vagy kicsi, kissé lapított gömb alakú. Felülete sárgás-fehér, amelyet 50-60%-ban bemosott vagy csíkozott sötét rózsaszín fedőszín borít. Húsa fehér, a héj alatt pirosas, közepes szilárdságú, éretten magvaváló, lédús, édes fűszeres ízű. Magja kicsi. Fája középerős növekedésű. Levélmirigyei vese alakúak. Virága rózsa alakú. Jó télálló és alkalmazkodóképességgel rendelkezik, rendszeresen és bőven terem. Kiváló fogyasztási minőségű, hazai ökológiai adottságokra alkalmas, kiváló termőképességű fajtaként jelentős helye van az üzemi termesztésben.

“Mariska”


Július második felében érik, fehér húsú, közép-nagy, gömbölyű gyümölcsű. Buda vidékén igen népszerű, jóízű fajta.

Borítókép: Kertportal.hu

V. Topor Erika Kertész- mérnök

V. Topor Erika Kertész- mérnök

V. Topor Erika Okl. kertészmérnök, szakújságíróként 2003 óta foglalkozom a hobbikertészek mindennapjaiban felmerülő kérdések megválaszolásával.

Ajánlott cikkek